Még valamikor szeptember közepe táján olvastam, hogy Romániában a szenátus nagy többséggel támogatott egy előterjesztést, amely szerint veszélyhelyzet idején a pedagógusok és egyetemi oktatók havonta 2.000 lej (kb. 150.000,- Ft) kockázati pótlékot kapnának, az oktatásban dolgozó többi alkalmazottnak pedig 1.500 lej kiegészítés járna.

Kitudja, hány évre tervez Szijjártó Péter? Az viszont minden túlzás nélkül állítható, hogy Dzsudzsák Balázsnak mostantól érdeke legalább addig aktívnak maradni, ameddig ő a külügyminiszter.

Az egyik szemem sír, a másik nevet. Végtelenül szomorúnak tartom ugyanis, hogy az Európai Bíróságnak a lex CEU-t elmeszelő határozata tényleg megkésve rendezi a viszonyokat.

Annyira jó, hogy létezik egy legszűkebb kör. Rokonok, barátok, egykori iskolatársak, partnerek a vállalkozásban, stb.

Aligha vonhatja kétségbe bárki, hogy Vidnyánszky Attila a Beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház élén valami nagyon fontosat hozott létre.

Azt nem tudom, lehet-e szájpecekkel amputálni. Azt a helyzetet viszont pontosan ismerem, amikor egy-egy blogbejegyzéshez kéretlen kommentek sokasága érkezik.

A jó ég tudja, hogy fogunk viszonyulni két év múlva Marosvásárhely új polgármesteréhez.

Azért az ugye messze nem mindegy, hogy az ember kinek a seggét nyalja.

Mit lehet itt tenni, kérem? Ez már kezd tényleg betegessé válni.

Valaki szólhatna már Orbánnak az övéi közül, hogy álljon le ezzel a libernyákozással.