Azon tűnődöm, milyen lehet Budai Gyulának lenni. A munka, az munka. Eddig rendben van.

Annyira lehetett tudni. Kezd ez az egész egyre fantáziátlanabbá, tényleg egyre szánalmasabbá válni.

Azt nem tudom, lehet-e szájpecekkel amputálni. Azt a helyzetet viszont pontosan ismerem, amikor egy-egy blogbejegyzéshez kéretlen kommentek sokasága érkezik.

Furcsa ilyen messziről figyelni az otthoni dolgokat. Egyrészt, könnyen megkaphatom – ahogy NER-lovagoktól már meg is kaptam –, hogy maradjak ott, ahol vagyok.

Esküszöm, néha már magamat hibáztatom. Miért van az, hogy elnézem, engedem, hagyom, tudomásul veszem.

Egy büntetés-végrehajtási intézmény komoly hely. Még akkor is, ha csak előzetesben tartják az embert.