Egyszerűen nincs olyan nap, amikor ne váltanának ki ingerültséget bennem a magyar bel- és külpolitikával összefüggő események.

Legyünk hálásak Orbán Viktornak! A világon egyre több helyen ismerik meg Magyarország nevét.

Csúcs ez a magyar demokrácia. Egynémely hazai társaságban legalábbis így gondolják.

Elárulok magamról valami személyeset. Aprócska gyerekként meglehetősen csintalan kölyök voltam.

Nagyon szeretném megérteni, mi ez az egész.

Már értek mindent, csak végtelenül fáj. Egészen idáig tévedésben éltem.

Ez a magyar életmódot védelmezni hivatott törvény, rendelet, módosítás, jogszabály vagy mi életbelépett már? Esküszöm, viszketnek az ujjbegyeim. Úgy feljelentenék már valakit.

Megy a süketelés megint. Hogy nem így gondolták, nem úgy gondolták, s minden, ami megkérdőjelezi ezt, nem más, mint balliberális propaganda, megtévesztés, ármánykodás, uszítás, lázítás, szóval hazudozás.

Egyre gyakrabban ébredek arra az éjszaka közepén, hogy csak el kellene költözni ebből a szegény, szerencsétlen Magyarországból. Annyian megteszik.

A közélet üdébb színfoltjai közé tartozik, amikor a fideszes fiúk ­– a holdudvar járulékos tényezőinek és csatolt részeinek társaságában – pontosan adagolt teatralitással összejönnek egy jó kis frakciócsevejre.