A jó ég tudja, hogy fogunk viszonyulni két év múlva Marosvásárhely új polgármesteréhez.

Nyilván számon kérik majd rajta, ha a város fejlődése stagnál, vagy visszaesik. Ha viszont szárnyalni fog, köszönet – itthon legalábbis nagy valószínűséggel így volna – akkor sem illeti majd meg. A korrupció pedig vagy erősödni fog, vagy ugyanúgy folyik, mint eddig, vagy eltűnik végre a városból. Nem lehet tudni.

Ahogy azt sem, hogy emlékszik vissza Soós Zoltánra az utókor 10, 20, 50, vagy 100 év múlva. Én azonban már most megsüvegelem. Nem tudom ki ő. Nem követtem az eddigi politikai pályafutását. Nem tudom, milyen mértékű a támogatottsága, s mekkora az ellentábora, ahogy azt sem, milyen e csoportok etnikai összetétele. Azt meg végképp nem tudom, de őszintén szólva nem is nagyon érdekel, milyen pártok, vagy gazdasági érdekek képezik a háttérországát. Csak annyit tudok róla, hogy ő Marosvásárhely új polgármestere.

Ha csak egy egyszerű helyhatósági választásról lenne szó, nyilván nem is foglalkoztatna a dolog, hisz Marosvásárhely messze van. Igazán közel 1990. március 20-án állt hozzám. Az ott élő magyarok ellen irányuló pogromok idején. Amikor Sütő Andrást a fél szemére megvakították. Akkor bennem is forrtak az indulatok. Vajon magyarkodó, honi gyűlölködő magyarjaink emlékeznek-e még a határon túliak megsegítésére érkező romák rigmusára: "Ne féljetek magyarok, megjöttek a cigányok." Vagy a román diákok másnapi rokonszenv tüntetésének híres transzparensére: Románia sír, Erdély vérzik. Azokat a napokat, azokat az eseményeket nem lehetett hideg fejjel, érzelmek nélkül követni.

A marosvásárhelyi tragédia mindennél erősebb igazolása volt annak, hogy az árokásás még az évtizedek óta várt fordulattal együtt járó eufóriát is képes felülírni. Magyarországról nézve alig értelmezhető, ami ott történt. A város elveszítette lakosságának 10 %-át. Tizenötezren vélték úgy, hogy az akkori feszültségben nem lehet tovább élni. A magyarság kisebbségbe szorult. Keats híres amforájának szomorúsága jut az eszembe: - Oh, kicsi város, néped elhagyott. De itthonról nehezen értelmezhető az is, ami azóta játszódott le a városban. A sebek begyógyulása, még ha a hegek örökre látszani is fognak. A megbékélés, legyen bármily törékeny is ez a béke. Nyilván nem értem az ottani helyzetet, hisz nem is követem. Az azonban érdekel, mi kellett ahhoz, hogy a sérelmeken felülemelkedve, 20 év után újra egy magyart, Soós Zoltánt válasszák meg polgármesternek?

És egyáltalán, itthon mit tanultunk Marosvásárhely fekete márciusából? Itthon egyre csak ássuk, mélyítjük tovább a gyűlölet árkait. Ellenséget és háborút láttatnak velünk mindenhol, amerre nézünk. Operatív törzs irányítása alatt folytatunk csatát a vírus ellen. Állig felfegyverkezve várjuk a második hullámot. Lezárjuk a határokat, mert a kór csak azokon túlról veszélyeztethet bennünket. Néhány ország persze kivétel. Háborúban állunk a migránsokkal éppúgy, mint saját szövetségeseinkkel. Filantrópoktól rettegünk, meg civilektől. S azoktól is, akik egyszerűen a jogállamiságot kérik számon rajtunk. Mindegy is, hogy kitől, csak háború legyen. Mert háborúban szükség van a nemzet bölcsére.

Az élet Marosvásárhelyen sem fenékig tejfel. Korrupció nélkül ott sincs politika. Ellentétek nyilván léteznek ott is. Ám néhány egyszerű mondat új reményekkel kecsegtet. Soós jól vette észre, hogy az embereknek elegük van a frontvonalakból. Megtehette volna, de már a választások előtt sem a nacionalizmusra játszott. Kampányának kétnyelvűsége, s több nemzetiségű stábja már önmagában felér egy politikai programmal. Amit pedig a győzelme után kommunikál, azt csak irigykedve figyelhetjük. Nem nyert se csatát, se háborút senki ellen. Mert nem a háború a normális állapot, hanem a béke.

Lehet-e határozottabb lépés a frontvonalak felszámolásának irányába, mint az a kijelentés, hogy „itt nem a magyarok győztek a románok felett, hanem Marosvásárhely a korrupció felett.” S a városházán sem lesz székely zászló, mert fontosabb a megbékélés, meg a munkahelyek teremtése, mint a konfrontáció. Azon tűnődöm, Orbán, vagy Szijjártó figyeli-e, ami Marosvásárhelyen történik. Értik-e egyáltalán a Soós által képviselt, Európa eszméjét mélyen magában hordozó, tiszta és értelmes beszédet?

Képek forrása: hvg.hu / MTI/Rompres/gondola.hu / pinterest.ch / hitelsikerek.hu/