Azt nem tudom, lehet-e szájpecekkel amputálni. Azt a helyzetet viszont pontosan ismerem, amikor egy-egy blogbejegyzéshez kéretlen kommentek sokasága érkezik.

A jó ég tudja, hogy fogunk viszonyulni két év múlva Marosvásárhely új polgármesteréhez.

Azért az ugye messze nem mindegy, hogy az ember kinek a seggét nyalja.

Mit lehet itt tenni, kérem? Ez már kezd tényleg betegessé válni.

Valaki szólhatna már Orbánnak az övéi közül, hogy álljon le ezzel a libernyákozással.

Hogy nekem mennyire elegem van már abból, hogy – politikai oldalaktól hangsúlyozottan függetlenül – a közéletben senki nem képes azt mondani, amit valójában gondol.

A mai alkalommal – ahogy legutóbb arra ígéretet tettem – újabb, ezúttal azonban már haladó szintű példákkal kísérlem meg erősíteni az abszurd és a groteszk iránti fogékonyságot.

Mindaddig, amíg az SZFE folytatja egyelőre kilátástalannak tetsző szabadságharcát, s ameddig nem indul meg normális mederben – értsd a Vidnyánszkyék fellépése előtti keretek között – az oktatás, segítsük a hallgatókat nemes küzdelmükben két feladattal, terveim szerint két poszt erejéig.

Tennék még pár megjegyzést az SZFE ügyéhez.

Ha semmi mást, mint a beszédmódját figyeljük meg egy embernek, meglehetősen árnyalt képet kapunk a személyiségéről.