A mai alkalommal – ahogy legutóbb arra ígéretet tettem – újabb, ezúttal azonban már haladó szintű példákkal kísérlem meg erősíteni az abszurd és a groteszk iránti fogékonyságot.
Elkerülhetetlennek érzek ugyanakkor némi fogalmi tisztázást is. Mai, felszínesen nézve az ésszerűségre épülőnek tetsző világunkban ugyanis hajlamosak vagyunk legyinteni, egyszersmind túlzottan könnyedén venni az abszurditás jelentőségét, ami bizony akár tragikus körülményekkel is járhat.
Hogy könnyedebb tónusban vágjunk bele céljaink elérésébe, vegyük a következő példát. Képzeljünk el egy országot, ahol a labdarúgás iránti érdeklődést meglehetős pontossággal jelzik az első osztályú mérkőzések nézőszámai. Ezek a számok a 2012/2013-as, valamint a 2017/2018-as hat szezon során 2504 és a kiugróan magas 2992 között alakultak. Tételezzük fel, hogy a labdarúgás színvonalának és infrastruktúrájának változása úgy korrelálnak egymással, hogy utóbbit követi az előbbi. Ha mindeközben azt is feltételezzük, hogy az infrastruktúra javulását követő színvonal emelkedés megmutatkozik a nézőszám növekedésben, akkor a legfontosabb feladatnak az aktuális nézőszámot meghaladó befogadó képességű stadionok építése mutatkozik.
A példánkban szereplő, munkalapú társadalmat építő ország – melyben a nettó átlagkereset valamivel kevesebb, mint a tudásalapú, jóléti társadalmat építő szomszédos nyugati országé (701 € vs. 2.217 €) –, bősz stadionépítési munkába kezd. Az eredmények rövid időn belül jelentkeznek, hisz az átlagos nézőszám, nyilván köszönhetően az új stadionokkal együtt járó színvonal növekedésnek, exponenciálisan emelkedni kezd. Az utolsó két szezonban előbb eléri az évtizedes csúcsnak tekinthető fantasztikus 3.300-at, majd – szakértők szerint eddig megmagyarázhatatlannak talált módon – visszazuhan 3.156-ra. A példában említett országban azonban se a labdarúgás felemelkedésébe vetett hit, se a stadionokat építő politika támogatottsága nem mutat csökkenő tendenciát.
Az abszurd fogalmát megvilágítani hivatott fenti példával számtalan analógia található a közéletben. Hogy másként volna értelmezhető ugyanis az a nyilvánvalóan nem a gazdasági haszonszerzés által motivált – nevezzük így – túlbúzgalom, amely a készüléket működtetni tudó szakemberek kapacitásánál nagyságrendileg több lélegeztetőgépet szerez be. Vagy az az állampolgárok iránt érzett felelősségtudat, amely a közpénzből (értsd a munkavállalók adóforintjaiból) beszerzett tesztek használatát kötelezővé teszi a külföldről hazatérők számára, méghozzá úgy, hogy nekik kell (újra) kifizetni azt.
Azt gondolom, a fenti példák minden tudományos definíciónál világosabbá teszik az abszurd mibenlétét. Az SZFE hallgatói szinte bizonyosan kivétel nélkül ismerik az abszurd dráma nagyjait. Széleskörű ismereteik közé most újabb nevek épülhetnek be, még ha ezek nem is tekinthetők szépirodalmi szerzőknek. Fikcionalitásuk viszont
Az abszurd gyakorlati használatának elmélyítése érdekében a következő két helyzetgyakorlat elvégzését javaslom:
- Gyakorolják az alábbi két gondolat – egy tavaszi (A) és egy őszi (B) mondat – minél nagyobb közönség előtt való megszólaltatását, Müller Cecília stílusában!
(A) „… a maszk viselése nem fogja megállítani a járvány terjedését. … egy olyan szájmaszk viselése, ami a védettség hamis illúzióját kelti, még káros is.”
(B) „A maszkviselés … mindenhol javasolt, ahol nem tartható a másfél méteres távolság."
Fontos! A helyzetgyakorlat során mindvégig törekedni kell a példaszöveg szenvtelen, érzelmektől mentes közlésére. Kiemelten hangsúlyos a nevetés, vagy röhögés mellőzése. - Egy kifejezettem hazai vendéglátóipari környezetben adják elő a következő két coming-outot, Benkő Péter színészi játékának sajátosságait felhasználva!
(A) Fehér vagyok, heteró és hiszek Istenben. … Én most érzem magamat szabadnak.
(B) Színesbőrű vagyok, homoszexuális és Allah az én istenem. Én most érzem magamat szabadnak.
Képek forrása: borsonline.hu / portfolio.hu / totally-ian.com
