Mindaddig, amíg az SZFE folytatja egyelőre kilátástalannak tetsző szabadságharcát, s ameddig nem indul meg normális mederben – értsd a Vidnyánszkyék fellépése előtti keretek között – az oktatás, segítsük a hallgatókat nemes küzdelmükben két feladattal, terveim szerint két poszt erejéig.

A célom ezzel az egésszel mindössze annyi, hogy hozzájáruljak a drámai szituációk felismerése, valamint a színházművészet számára oly fontos abszurd iránti fogékonyság elmélyítéséhez.

Vegyünk először egy emberi alaphelyzetet. Az osztrák belügyminiszter gondol egyet, s beül egy, a Kärntner Straße-től szándékoltan jó távol eső szerény étterem kerthelyiségébe ebédelni. Nem tudom, az osztrák törvények lehetővé teszik-e számára, hogy ezt kíséret nélkül megtegye, s ha nem, úgy mit csinál ez a kíséret, amíg a főnök burkol? Ám képzeljük most el ezt a jelenetet úgy, hogy emberünk magányosan ül az egyik kockás abrosszal letakart asztalnál, s fizikai munkához alig szokott, puha tenyerével igyekszik lesöpörni a terítőről a kerthelyiség egészének jótékony árnyat adó fákról aláhullt leveleket és ízeltlábúakat.

Egész délelőtt a reggeli kormányülésen elhangzottak jártak az eszében. Mérhetetlenül bosszantotta, hogy a külügyminiszter beszámolója szerint az általa autokratikusnak és antidemokratikusnak tartott magyar külpolitika továbbra is minden erejével akadályozni és zsarolni próbálja az Unió egészét a közösség demokratikus jellegéből fakadóan neki biztosított vétójoggal abban, hogy megoldást találjon a migrációból és a járványból adódó problémák közös megoldására. Miért nem képesek Orbánék elfogadni azt a náluk is nap, mint nap előszeretettel alkalmazott alapszabályt, hogy bizony az erősebb kutya b*szik? – gondolta, amikor izzadt homlokát törölgetve megjelent előtte a pincér egy ránézésre is koszos borítójú étlappal.

Karl Nehammer szeme pár másodpercet időzött a zsírfoltos nyomtatványon, aztán enervált mozdulattal jelezte, hogy nem tart igényt az étlapra. Rendelt egy rántotthúst mit Pommes, mit ecetespaprika, s hozzá egy Apfelspritz-et. Igazából már régen megbánta, hogy nem a Kärntner egyik puccos, légkondicionált éttermébe tért be. Közben azonban továbbra is a magyarokon járt az esze, csak ha lehet, a pincér fellépése és ápolatlansága miatt a magyar külpolitika kuruckodása most még ingerültebbé tette.

Mivel az étteremben rajta kívül egyetlen vendég sem volt, a rendelése hamar elkészült. A pincér közönyös arccal tette le elé egy tányéron az evőeszközt és a szalvétát, majd a húst a krumplival és a savanyúságot. Nehammer kérdőn nézett a felszolgáló szemébe. Az hosszasan nézett rá vissza. A belügyminiszter arca ismerős volt neki valahonnan, de továbbra sem tudta hova tenni. Azt sem értette, miért bámul rá olyan kitartóan. A politikus végül kibökte: Hol az italom? A pincér szó nélkül sarkon fordult, s pár másodperc elteltével visszatért az almafröccsel, majd ismét eltűnt.

Nehammer előbb hosszasan nézte a párától gyöngyöző falú poharat. Egy olyan négyzetcentimétert keresett rajta, ahol anélkül tud inni belőle, hogy ajkai egy vízkő, vagy koszfolthoz érnének. Végül undorodva emelte szájához az italt és belekortyolt. Az Apfelspritz legalább hideg volt, ám túl édesnek találta, ami nem kedvezett abban, hogy a szomját csillapítsa vele. Végül fogta a szalvétát, áttörölte az elé tett kést és villát, majd vágott egy falatot a húsból. Közben azt figyelte, hogy a sültkrumpli bizony jól megszívta magát olajjal, sőt olyannak tűnt, mintha mikróban melegítették volna meg.

Ahogy fogai őrölni kezdték a húst, arca fintorba torzult. Fizetek! – kiáltotta. Hirtelen elege lett ebből az egész napból. A pincér ijedt arccal tért vissza. A vendég ennyi idő alatt nem fogyaszthatta el az ételt, s amikor az asztalhoz ért látta is, hogy jóformán hozzá sem nyúlt. Baj van? – kérdezte kurtán. Ez nem borjú! – vetette oda a belügyminiszter, miközben pénzt dobott az asztalra. Schnitzel nach Wiener Art – válaszolta önérzetesen a felszolgáló. Nehammer feszülten szedte össze a holmiját és köszönés nélkül távozott.

A kerthelyiségből kilépve mobilján a titkárságát hívta. Elegem van a magyarok packázásaiból – vágott bele üdvözlés nélkül. Kiszúrunk velük. Diktálok. Közleményt adunk ki ezzel a szöveggel: Az osztrák belügyminisztériumot a magyar hatóságok arról tájékoztatták, hogy az ingázók 30 kilométeres és 24 órás korlátozását azonnali hatállyal feloldják. A koronajárvány kezdete óta szoros kapcsolatban vagyok magyar kollégámmal, Pintér Sándorral. A folyamatos párbeszéd kulcsfontosságú tényező, különösen a nagy kihívások idején. Az utazási korlátozások enyhítése sok osztrák és magyar ingázó számára könnyítés.” Ennyi. Aztán csináljanak, amit akarnak, magyarázzák, ahogy akarják, hogy ők nem is mondtak ilyet. Nehammer letette a telefont és mosolygott. A közlemény rövid időn belül már olvasható is volt a neten.

Később aztán megjelent a magyar hatóságok cáfolata is. „… a magyar kormány mégsem törölte el az ingázókra vonatkozó harminc kilométeres és huszonnégy órás utazási korlátozásokat.” ( index.hu )

Feladat: Olvassák el alaposan a fenti jelenetet! Egy rendelkezőpróba keretében kíséreljék meg színpadra állítani a történetet kétféle módon! Az egyik jelenet hitelesítse az osztrák belügyminiszter verzióját, azaz derüljön ki belőle, hogy előzetesen valóban egyeztetett a magyar belügyminisztériummal. A másik jelenetet úgy állítsák be, hogy az a magyar válaszlépést hitelesítse, azaz derüljön ki belőle, hogy a korlátozások feloldásának osztrák bejelentését megelőzően nem történt egyeztetés a két minisztérium között! A két jelenet együttesen jelezze a nézők számára, hogy az ügyben valaki nem mond igazat!

Megjegyzés: amennyiben a második verzió szerint a jelenet esetleg nem volna megrendezhető, ne keseredjenek el és ne magukat hibáztassák! A szerdai foglalkozás alkalmával újabb jelenet színpadra állítása lesz a feladat.

Képek forrása: magyarnarancs.hu / imago-images.de / kocsmaturista.hu /  index.hu / koronazas.hu / parameter.sk