Bizonyos fokú hiúságra talán minden emberi tevékenységhez szükség van, amelynek során azonosítható a közreműködő személye.

A legjobban talán a hatalom arcátlanságát és arroganciáját utálom.

Nem árulok el vele nagy titkot, meg aztán nem is különösebben érdekes, de az európai politikusok közül nekem Mark Rutte az egyik legszimpatikusabb.

Ez a mostani, szivárványos botrány talán minden eddiginél zajosabb.

Egyáltalán nem vagyok megelégedve azzal, ahogy a hazai állapotokkal kapcsolatos észrevételeimet megfogalmazom. A hiba egyértelműen bennem van.

Kevés dolgot utálok jobban, mint az ismétlődő, sablonossá váló eseményeket.

Kezd olyan lenni ez az egész, mintha szándékosan csinálnák. Mintha gyerekes élvezetet lelnének abban, hogy behúznak a csőbe másokat.

Ha egy gránitszilárdságú Alaptörvénnyel rendelkező ország miniszterelnöke nincs tisztában azzal, hogy Írország soha nem volt gyarmattartó birodalom, az önmagában véve talán még nem is jelent különösebb problémát.

Megvallom, nehezen jönnek a szavak a számra.

Alig akarom elhinni ezt az egészet. Jó ideje a legkülönbözőbb vétók okán foglalkozik velünk fél Európa, ha nem az egész.