Egyáltalán nem vagyok megelégedve azzal, ahogy a hazai állapotokkal kapcsolatos észrevételeimet megfogalmazom. A hiba egyértelműen bennem van.
Ám ennek a – nevezzük jobb híján így – kifejezésben megmutatkozó zavarnak van egy másik összetevője is. Ez pedig épp abban gyökerezik, amiről újra és újra beszélni kell. A populizmus narratívájában. Ez utóbbit a tömegek nagy része úgy zabálja, mint beetetéskor a balatoni nádasok mellett a kukoricát a ponty.
Nehézséget okoz az is, hogy a megtévesztés e kétes értékű módszere ellen folyó küzdelem során nem használható se az a tudatosan alkalmazott, mérhetetlenül primitív beszédmód, se az az ugyancsak tudatosan alkalmazott, végtelenül leegyszerűsítő gondolkodás, amelynek segítségével a rezsim rendre megszólítja az embereket. Ha valaki ezt az utat járja, semmiben nem különbözik azoktól, akik elkövetik ezt a becstelenséget. Ha viszont csak egy fikarcnyit is árnyaltabb gondolkodásmódot képvisel, könnyen elveszítheti azoknak az érdeklődését, akiket szeretne megszólítani. Pláne ebben a rohadt melegben.
Ráadásul a rezsim láthatóan tényleg tudatosan támaszkodik a tömegek belső ösztönvilágára. Úgy az egyéni, mint a közösségi elfojtott, rejtőzködő mentális tartalmakra (vágyakra, kudarcokból származó traumákra, az agresszióra stb.). Így aztán, ha az ember szembefordul az ezekre épülő ideológiával, akkor szinte elkerülhetetlenül ütközik ellenállásba, vagy elutasításba azok részéről, akiknek egy ilyen politika azokat az ösztöneit is kiszolgálja, amelyekről legtöbbször nem is tudnak.
Mindezt azért pörgettem végig így, az elején, mert azzal az Orbán-beszéddel szeretnék foglalkozni, amelyet A magyar függetlenség napja apropóján tartott, s ezért szembe kell néznem a fent említett sajátosságok és kockázatok mindegyikével. Orbán megszólalásai ugyanis az esetek túlnyomó többségében populisták, népes táborának tagjai pedig zabálják, mivel rejtett ösztöneikre játszik. A miniszterelnök látszólag szókimondó. Azt a látszatot kelti, hogy amolyan „ami a szívemen, az a számon” típusú ember, s ez egy kis nép polgárainak nagyon bejön. Kinek ne esne jól, ha a hazája afféle Benjáminként szállhat szembe megannyi Góliáttal. Ugyanaz történik a külpolitikában, mint amit a személyes életében is szeretne átélni. Az minden vágya, hogy mások nagynak és erősnek lássák.
A beszéd szerint az évtizedes gigászi küzdelmet, melyben a Szovjetunió egyebek mellett gazdaságilag, haderőfejlesztésben és a tudomány számos területén is hosszabb időre alulmaradt, egyszóval „a hidegháborút megnyertük”. Világos ugye? Mi. Így, T/1-ben. Egy ilyen sikerhez még a franciák elleni szombati döntetlen sem mérhető. A „szovjetek nem kimentek, hanem kiszorítottuk őket”. Világos ugye? Mi. Azaz leginkább ő. Így aztán mi, magyarok vagyunk „Európa utolsó, máig élő szabadságharcosai”. Erről azért örömmel megkérdezném a jelenlegi szövetségeseinket, meg talán még Soros Györgyöt is. A populista gondolatmenet természetéből fakadóan persze nincs szükség fogalmi tisztázásra – arra, hogy mit is értünk a szabadság fogalmán a mai Európában (bár szinte bizonyosan nem az orbáni illiberalizmust) –, s gondosan végig vitt érvelésre sem, mivel attól csak megfájdul az emberek feje. Egy ilyen kiszorítós diadalért persze nem másnak tartozunk hálával, mint a szabadság utolsó mohikánjának, Orbán Viktornak.
A miniszterelnök szerint Európát nekünk kell megjavítani, átalakítani, visszavezetni a helyes ösvényre. Hát hogy a francba ne dagadna a NER össznépi mája egy ilyen feladat hallatán. Mintha egy hatéves akarná megtanítani a nyugdíj előtt álló tanítót a d betű írására, hogy az csikorgó krétával fel tudja vésni a táblára: demokrácia. Tudunk valamit, amit mások nem. Rendelkezünk olyan képességekkel, amelyek alkalmassá tesznek bennünket ezekre a feladatokra, míg mások nem is álmodhatnak ilyenekről. Az ő harca a mi harcunk. Igen, a góré vezetése mellett Európa fölé emelkedik a nemzet. Ők, a többiek csinálnak mindent szarul, élen az Európai Parlamenttel, s egyedül mi látjuk helyesen a dolgokat. Egyedül a mi jövőnk biztosított. Együtt, valamiféle Brüsszelben elképzelt „szuperállamként” gyengébbek vagyunk. Egy nemzet mind felett. Nekünk pedig elegendő hallgatni és követni a szabadság utolsó mohikánjának szavát.
Képek forrása: dunafeeder.blogspot.com / hu.wikipedia.org / erdekesvilag.hu / m.cdn.blog.hu/
