Tudja a jó ég, mi zajlik a színfalak mögött. Egy blogbejegyzéstől aligha lehet elvárni, hogy hiteles információkra alapozva reálisan értelmezzen egy olyan nagypolitikai helyzetet, mint az orosz-ukrán konfliktus.

Őszintén be kell vallanom, egyre nehezebben esik számomra, hogy türtőztessem magam.

A közbeszédben újabban kezd egyre inkább divatba jönni a vízió szó használata. Nyilván nem újkeletű jelenségről van szó, hiszen már az én generációm is sűrűn találkozhatott vele.

Valószínű, nem is igazán szeretném tudni, miképp zajlanak a dolgok a rezsim legbensőbb köreiben. Azt, hogy milyen a viszony a miniszterelnök és mondjuk a miniszterei, államtitkárai között.

Felteszek ide egy térképet, amelyen a Türk Államok Szervezetének rendes és megfigyelő státuszú tagjai szerepelnek.

Ausztriában, ahogy Orbán Viktor oly nagy kedvvel szokta emlegetni, Magyarország laboratóriumában tegnap komoly döntés született.

Úgy gondoltam a mai bejegyzésben Rákay Philippel foglalkozom.

Eszemben sincs kárörvendeni azon, hogy Lázár presztízsberuházása, a tram-train már az üzembehelyezését követő első napon bedöglött.

Nem árulok el vele nagy titkot, meg aztán nem is különösebben érdekes, de az európai politikusok közül nekem Mark Rutte az egyik legszimpatikusabb.

A magyar külpolitika kezd végképp követhetetlenné válni. Azaz egy dologban mégis határozottan következetes.