Bizonyos fokú hiúságra talán minden emberi tevékenységhez szükség van, amelynek során azonosítható a közreműködő személye.

Biztos komoly motivációs erővel bír akár az, ha tart tőle az ember, hogy megszólják a silányság miatt, akár az, ha a siker után várható dicséretek miatt remél okot a büszkeségre. Normális körülmények között persze az igényességre törekvés belső késztetés, de hol vannak itt normális körülmények. Akár így, akár úgy, de bizonyos szintig a hiúság szerintem szükséges és jó dolog. Azon túl azonban teher.

A hiúságnak ezer arca van. A legtöbben szeretünk jól kinézni. Ha ez valakiből hiányzik, az igénytelenséghez vezet. Ha túlzásba viszi, nevetség tárgyává lesz. Ciki, ha olcsóbb cuccokban jársz, mint a haverjaid, tragédia, ha emiatt tovább nyújtózkodsz, mint ameddig a takaród ér. Azt reméled, a gyereked szebb is, okosabb is, mint másé. Ha mégsem, a frusztrációdat megszenvedi otthon a kölyök. Szóval van benne jó is, meg rossz is, de a legfontosabb, hogy értelmezhető, s van mit megérteni benne.

A 444.hu ma közzétett egy fotót egy újabban kikerült emléktábláról. Ezeknek a többnyire olcsó márványból készült jelzéseknek általában komoly missziója van. Itt lakott Ady Endre. Ebben a házban született Bajor Gizi. S már meg is lódul az ember fantáziája. Elképzeli, ahogy Góg és Magóg fia titkos találkára indul egy esős vasárnap délután, de előtte még legurít egy pohár bort, hogy összeszedje minden bátorságát a randevúhoz. A kiránduló azon töpreng, egy ilyen aprócska házból elindulva hogyan hódíthatta meg a színésznő az egész országot, s vált halhatatlanná, akinek nevét ma már múzeum is őrzi. Ezek a helyek adják meg egy-egy településnek, városrésznek azt a bizonyos couleur locale-t, a helyi színezetet, amitől kicsit mindig képesek vagyunk jobban érezni magunkat.

Ma viszont nézem a 444.hu-n ezt a fura fotót emléktábláról, s be kell vallanom, nem mozdít meg bennem semmit. Jellegtelen. Vagy ha mégis felhorkan bennem valami, hát az sokkal inkább ingerültség, mint öröm. Olvasom a szöveget: Vörösmarty Mihály egykori otthonát és a kúria parkját Orbán Viktor miniszterelnöksége, Podhorszki István polgármestersége idején, L. Simon László és Tessely Zoltán országgyűlési képviselők kezdeményezésére… Nem bírom tovább betűzni. Hányinger kerülget.

Miről szól ez a tábla? Nem Vörösmartyról, az egyszer biztos. Ezek a nímandok önmaguknak állítottak emléket. Az még eljutott valahogy az agyukig, hogy a költő neve nélkül magukra felhívni a figyelmet aligha tudnák. Ezért dörgölőznek hozzá. Ám ha a Szózat költője látná itt ezt a rémséget, szegény könnyes szemmel motyogná magában egyre, hogy A föld megőszült; / Nem hajszálanként, mint a boldog ember, / Egyszerre őszült az meg, mint az isten, / Ki megteremtvén a világot, embert, / E félig istent, félig állatot, / Elborzadott a zordon mű felett / És bánatában ősz lett és öreg.

Maguknak állítottak emléktáblát. Olcsó fehér márványból, gagyi festékkel, minden szellem nélkül. Olyan lett, amilyenek maguk is. Nem, nem Orbán műve. Ő csak a szervilizmus rezsimét alkotta meg, amelyben elképzelhetetlen, hogy kimaradjon valamiből, aminek PR-értéket tulajdonítanak. Csakhogy ez rossz PR. A hiúság legrosszabb értelemben vett PR-ja. Tömény öntömjénezés. Olyan, mint amikor Németh Szilárd és Semjén Zsolt egyszerre szopogatják ugyanannak a pacalból előbányászott füstölt nyúljának a két végét. És senki nincs, aki szólna nekik, hogy skacok, húzzatok a hiúság vásárából vissza a barlangjaitokba. A ti hiúságotok értelmezhetetlen. Nincs mit megérteni belőle. Nincs mögöttetek semmi olyan teljesítmény, ami miatt évtizedek, évszázadok múlva emlékeztetni kellene rátok az utókort.

Képek forrása: marefa.org / wmn.hu / facebook.com / olkt.net - Omar Marques/​Getty Images