Blogger Bob

Ha péntek, akkor…

2021. június 18. - Blogger Bob

Kevés dolgot utálok jobban, mint az ismétlődő, sablonossá váló eseményeket.

Önmagában már azt is nyugtalanítónak találom, hogy a csütörtököt mindig péntek követi, aztán pedig szombat jön. Kénytelen vagyok belátni ugyanakkor, hogy erre aligha van olyan megoldás, amelyre az én személyes ambícióim hatással lehetnének. Ha péntek, hát péntek, ha tetszik, ha nem. Évszázadok óta, s ha jól sejtem, még jó pár évszázadon keresztül. Unjuk, nem unjuk, sokat nem tehetünk ellene. Változtatni rajta talán még kétharmaddal sem lehet.

orban_szurkol.jpgHasonlóan vagyok Orbán pénteki megszólalásaival. Igaz, ebben azért időről-időre akadnak frissítő kihagyások, mégis, akarom, vagy sem, a miniszterelnökkel terhelt péntekek elkerülhetetlenül következnek be. Mondhatná bárki, ha nem tetszik, hagyjam a fenébe. Engem azonban ellenálhatatlanul vonnak bűvkörükbe a miniszterelnök szavai. Egyszerűen nem tudok nem figyelni rájuk. Nemcsak azért, mert azért az ő véleménye szinte mindenre befolyással bír, ami Magyarországot érinti. Ennél sokkal jobban vonzanak a boss abszurditásba hajló gondolatmenetei.

Ne gondolja senki, hogy a góré érvelése bármiben egy fikarcnyit is kompaktabb, mint az ebben a tekintetben kétségtelenül nemzetközi nagymesternek számító Matolcsyé. Elfogadom, az MNB főnöke bizonyos értelemben felülmúlhatatlan. A sakkban használt Élő-pontrendszerben az ő szintje a természetes számok segítségével talán nem is volna kifejezhető. Mondjuk az a felvetése, amely szerint „legyen hát célunk egy olyan új európai oroszláncsapat felnevelése, amelyben minket KIDSzingChi.hu névvel illetnek, ami egy új nyelv, az Engkrit (English+szanszkrit) szótárában ’A magyar kölyökoroszlán ereje’ címszó alatt található” – szóval ez a gondolat vitathatatlanul olyan magaslatokban szárnyal, mint Bob Beamon 1968-as, 23 éven keresztül megdönthetetlennek bizonyult távolugrás világcsúcsa (890 cm).

tavolugras.jpgMindig akadnak persze feltörekvők. Alapból ebbe a csoportba tartoznak azok, akik nem pártfegyelemből adódóan, hanem önként és dalolva szavazták meg a pedofíliát és a nemi identitás különböző formáit egy kalap alá vevő törvénymódosítást. A nyugat egyelőre csak kapkod a levegő után. Ahogy az egyre gyakrabban tapasztalható, előbb megütközik a híren, aztán lefagy, végül nem igazán tud mit kezdeni az abszurditásnak ezzel a – művészinek a legkevésbé sem nevezhető – fokával.

Vagy ott van egy egészen más természetű kezdeményezés: a régió lazacnagyhatalma leszünk. Az még oké, hogy a tenyésztett lazacot szokás a halak sertésének nevezni, s az utóbbi tenyésztésében vannak felmutatható eredményeink. Ebből azonban még nem következik, hogy nekünk kell hallal ellátni a régió országait. Egy lazacfarm Zalaegerszeg közelében az én szememben olyannak tetszik, mint a magyar narancs. Arról nem is beszélve, hogy a magyar vásárlóerő vonzalma a halhoz önmagában sem, a 7-8 ezer ft/kg-os élelmiszer árhoz pedig végképp nem nevezhető csillapíthatatlannak. Én a magam részéről továbbra is veszek inkább ritkábban, de a Hudson-öbölben halászott vadlazacot.

lazac.jpgVisszatérve Orbán és Matolcsy abszurdmezei futóversenyéhez, a miniszterelnök ma rendesen felpörgette a tempót. „Hárommillió potenciálisan fertőzésre váró emberről” beszél, közben teltházas focimeccsekben gyönyörködünk – ne jöjjön nekem senki a védettségi kártyával! Másfél-két hónapos magyar előnyről papol az EU országaihoz képest az oltások tekintetében, ami darabszámban akár még stimmelhet is, ám a vakcinák hatékonyságával foglalkozó szakmai vitákból naponta új információk jutnak el hozzánk. Az élet újraindításában szerinte elsők vagyunk, bár egy csomó ágazatban inkább újraélesztésről volna célszerű beszélni. „A felnőttek úgy élnek, ahogy akarnak, hiszen ez egy szabad ország.” Hoppá! Közben Orbán szerint „… a szülő joga a nevelés”, de a tankönyvi tartalmak korlátozásával központilag akarja meghatározni, hogy a gyerekek szülei mivel nem értenek egyet.

Csak én érzem úgy, hogy mellbedobással akár még nyerhet is Matolcsy előtt?

Képek forrása: hu.euronews.com / rd.hu / zoozoo.hu

A bejegyzés trackback címe:

https://bloggerbob.blog.hu/api/trackback/id/tr8516598172

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása