Igyekszem visszafogni magam. Nem szeretnék túlzott lelkesedést mutatni, mert a végén még megvádolnak, hogy az USA szekerét tolom.

Így utólag is csak gratulálni tudok Orbán Viktornak, hogy hónapokkal ezelőtt oly nyíltan és nagyfokú bátorságról tanúbizonyságot téve kiállt Donald Trump mellett.

Iszonyú nehéz, de reményeim szerint felemelő év előtt állunk.

Egy politikus sok féle módon tűnhet ki a szürkeségből. Az valószínű, igénye szinte az összesnek van arra, hogy a figyelem középpontjába kerüljön.

Talán írtam is annak idején, hogy olasz barátom már az úgynevezett röghözkötés bevezetésekor sem értette, miért tűrik Magyarországon szinte szó nélkül az egyetemisták az új szabályokat.

Vizsgáljuk meg a változás természetrajzát.

Őszintén szólva a tegnapi posztom félrecsúszott.

A Lánchíd budai hídfője. Politikai demonstráció. Dudaszó.

Ebben az áprilisi derengésben hajlamos az ember megfeledkezni arról, hogy baj van a világban.

Egészen jól elvagyunk március óta ezzel a felfüggesztéssel. A politikai racionalitás brutalitása hónapok óta abszolút működni látszik.