Azt mondd meg, Antoine, mi az, hogy változás

Facebook Tweet Tetszik

2020. augusztus 31. - Blogger Bob

Vizsgáljuk meg a változás természetrajzát.

Vegyünk egy kételemű halmazt, melynek mindkét eleme két-két állapotot vehet fel. Legyenek ezek A és A’, illetve B és B’, ahol a ’-vel jelölt elemek a ’ nélküli párjuk megváltozott állapotát jelölik. Feltéve, hogy e – megszorításokkal – kételeműnek nevezhető rendszer egyik eleme szükségszerűen A, vagy A’, a másik pedig B, vagy B’, továbbá, hogy az elemek eltérő sorrendjét nem tekintjük önálló esetnek, azaz például AB-t azonosnak vesszük BA-val, a permutáció szabályait figyelembe véve a következő összerendezettségek képzelhetők el.
A, B
A’, B
A, B’
A’, B’

Legyen mármost A Szijjártó Péter 2006-ban, A’ pedig ugyanő 2020-ban. B legyen Aljakszandr Rihoravics Lukasenka 2006-ban, B’ pedig ugyanő 2020-ban. Megvallom, erősen szorongok, mivel a matematika soha nem tartozott az erősségeim közé, s akkor még finoman fogalmaztam. Így aztán ebbe az okfejtésbe a legnagyobb igyekezetem ellenére is csúszhat hiba, amiért már most elnézést kérek mindenkitől, aki járatosabb nálam a kombinatorikában. Az igazság az, kicsit már meg is bántam, hogy belevágtam a jelezni kívánt problémakör ilyetén való megközelítésébe.

A dolog számomra ebben a formában mégis érdekes. A világért sem szeretném a tárgyilagosság (értsd tévedhetetlenség) látszatát kelteni, vagy a hitelességemet növelni ezzel a módszerrel. A kérdés megközelítése azonban a jelen keretek között mintha átláthatóbbá tenné a politikai erővonalakat. Történt ugyanis, hogy a köztársasági elnöki posztot 1994-ben, 40 éves korában megszerző fehérorosz Lukasenka (alias Bátyka), 2006-ban – vitatható körülmények között – immár harmadszor is megnyerte a választásokat. Tudjuk, azóta még három alkalommal ismételte meg ezt a szégyenteljes bravúrt.

Talán nem járok messze a valóságtól, ha azt állítom, Lukasenka 2006-ban egy centralizált hatalmi mechanizmust gyakorló. diktatórikus attitűdöt képviselő politikus volt. Őt jelöltem fent B-vel. Ma, 2020-as „megválasztása” után ugyanezt mondhatjuk el róla. Erre utaltam az imént a B’ szimbólummal. B és B’ között mindössze annyi a különbség, hogy a két „választás” között eltelt 14 év. Mivel Bátyka ugyanúgy centralizált hatalmat gyakorol, s változatlanul diktatórikus attitűdöt képvisel, B és B’ között legfeljebb kronológiai szembenállást feltételezhetünk. Így közéjük bátran tehetünk azonosság jelet, azaz B ≡ B’, aminek következtében a B’ szimbólum használatától akár el is tekinthetünk. Lukasenka semmit nem változott.

Ezzel szemben Szijjártó Péter 2006. március 27-én, a Fidelitas elnökeként, s a Fidesz szóvivőjeként a fehérorosz nagykövetség előtt demonstrált a diktatúra ellen. Egyik nyilatkozatában azt hangsúlyozta, hogy „ma Európában is vannak olyan helyek, ahol diktátorok két lábbal tapossák az emberi szabadságjogokat”. Az imént őt jelöltük A-val, az utólag megkérdőjelezhető demokratikus attitűdökkel rendelkező fiatal demokratát, a mai Magyarország külügyminiszterét, aki hevesen támadja egyebek mellett a jogállamisági kritériumok figyelembe vételének alapelvét a közösségi források felosztása során.

A magyar külpolitika a nagy valószínűséggel ismételten elcsalt legfrissebb fehérorosz választásokat követően a határozott tiltakozás, illetve elutasítás hangoztatása helyett előbb a lengyel, majd újabban a közös uniós álláspont mögé bújik. Szijjártó persze cseppet sincs könnyű helyzetben, hiszen a két ország baráti kapcsolatokat ápol egymással, jelentsen ez a barátság bármit is. Tény, hogy a magyar külügyminiszter korábbi ellenszenve a diktatúrákkal szemben szertefoszlott. Nevezhetjük ezt akár szakmai ártalomnak is, ettől azonban még nem lesz szimpatikus a szememben. Ráadásul megállapíthatjuk, hogy A ≠ A’, azaz Szijjártó alaposan megváltozott.
Sokak szolgálata mindig nagyobb áldozat, mint kevesek kiszolgálása. Feltéve, hogy a demokráciát az emberek számára méltóbb közösségi formának tartjuk, mint a diktatúrát, s a demokratikus eszmék képviseletét magasabb rendű erkölcsi értéknek tekintjük, mint a diktatúrák kiszolgálását, mindenki eldöntheti, miképp ítéli meg Szijjártó Péter színeváltozását. Kételemű rendszerünk jelenlegi állapota mindenesetre valahogy így írható le: A’, B. Ez pedig – különös tekintettel arra, hogy a magasabb rendű erkölcsi értékek feladását az alacsonyabb rendűek érdekében romlásnak nevezzük – súlyos ítéletet rejt magában a külügyminiszter tevékenységére és erkölcsére nézve.