Így utólag is csak gratulálni tudok Orbán Viktornak, hogy hónapokkal ezelőtt oly nyíltan és nagyfokú bátorságról tanúbizonyságot téve kiállt Donald Trump mellett.
Azóta tudjuk, hogy az amerikai populistának nem lesz lehetősége egy újabb cikluson keresztül borzolni a kedélyeket, s a magyar miniszterelnök és köre által annyira lelkesen temetett klasszikus demokrácia értékeit képviselő demokraták irányítják majd a világ egyik nagyhatalmát. Mi meg itt állunk B terv nélkül, annak minden következményével.
Orbán nyilván a haza és minden egyes magyar érdekeit szem előtt tartva állt elő annak idején ezzel a sületlenséggel. Nyíltan, a nagy nyilvánosság előtt zárta ki annak lehetőségét, hogy Magyarország – amíg ő kormányfő – normális kapcsolatokat ápoljon az USA-val. Nemes egyszerűséggel hátat fordított Joe Bidennek. Már hallom, ahogy 2022 tavaszán harsogja majd a kormánymédia, milyen megengedhetetlen módon avatkozik be a magyarországi választások menetében Soros György, aki 2020-ban az új elnök kampányát és a politikai fordulatot is támogatta a tengeren túl. Márpedig – miközben Orbán azt hirdeti, hogy a következő tíz év még a mögöttünk lévő tíz évnél is jobb lesz –, én az elmúlt tíz év tükrében úgy látom, egy ilyen demokratikus fordulat nélkül Magyarországnak esélye sincs a felemelkedésre.
Jóslatok helyett most azonban inkább azon érdemes gondolkodni, kit is támogatott Orbán az USA-ban zajló elnökválasztás során. Mi az, milyen attitűd, milyen politikai filozófia és értékrend mellett tört lándzsát, ismételten szembe fordulva a Trump ámokfutását többnyire hitetlenkedve figyelő nyugat-európai szövetségeseivel. Egy olyan politika mellett állt ki teljes mellszélességgel, amely a tegnapelőtti washingtoni eseményekhez vezetett. Egy olyan politika mellett, amely örökre az USA egyik legdurvább szégyenfoltjává teszi január 6-át. Erőszak, halottak, a hőzöngők rohama a Capitolium ellen, a józanság és a méltóság teljes hiánya.
Hogy felelős-e mindezért Trump? Egyértelműen igen. Az pedig már egyenesen gusztustalan, ahogy utóbb elítéli az általa feltüzelt tömegeket. A szerencséje csupán az, hogy a demokratikus választások intézményrendszere még tetszhalott állapotában is képes megóvni személyét a közvetlen atrocitásoktól. Felelősségre vonása azonban remélhetőleg nem marad el. Mint ahogy beszédesek, még ha látszólag merőben szimbolikus gesztusok is, ahogy a legközvetlenebb munkatársai elhatárolódnak tőle. A magyar miniszterelnöknek január 6. nélkül is tudnia kellett volna, milyen az a politika, amelyhez hozzáköti Magyarország politikai szekerét. Ha Orbán céljai gyakran megkérdőjelezhetők is, azt el kell ismerni, hogy jó stratéga. A Trumpnak való behódolása azonban talán az eddigi legnagyobb – s tegyük hozzá rögtön – Magyarország szempontjából az egyik legkárosabb stratégiai baklövése volt.
Igazán persze ezen sem lehet csodálkozni. Elég nehéz nem észrevenni a hasonlóságot a Washingtonban tegnapelőtt és a 2006 októberében nálunk bekövetkezett események között. Mindkét esetben a fő motivációs erő a hatalomból való kiszorulás személyes traumája volt. Ahogy Trump nem képes elfogadni a vereség tényét, ugyanúgy nem volt képes Orbán tudomásul venni, hogy 2002 után 2006-ban is elbukta a választásokat. Ezért aztán mindketten, nálunk ugyan két év csúszással, előhúzták a legundorítóbb kártyát, az elvakult tömegek manipulációját. Gyurcsány Ferenc tegnap nagyon pontosan fogalmazott a Facebookon: „nacionalista, narcisztikus populizmus”. S talán ez utóbbi jelző az, amely Trumpot és Orbánt igazán összeköti. És éppen ez a nárcizmus írta felül Magyarország érdekeit, amikor a választásokat megelőzően Orbán Trumpra tett fel mindent.
Amit én ezekben a mostani történésekben igazán fontosnak látok, hogy napjainkra nem a demokrácia, s nem az emberhez leginkább méltó szabadság elvű gondolkodás került válságba – ahogy azt a jelenlegi rezsim oly nagy dérrel-durral harsogja mindenfelé idehaza –, hanem épp ellenkezőleg, a populizmus, pontosabban a Trump és Orbán által képviselt narcisztikus populizmus ideje járt le, remélhetőleg véglegesen. A rendszerváltáskor ténylegesen létező respektünket Orbán mára eljátszotta európai szövetségeseink, de talán a világ nagyobb része előtt. A valódi demokráciák szemében pedig indokoltan kerültünk diplomáciai karanténba. Ez a drámai helyzet azonban egy politikai fordulat esetén akár még az ország előnyére is válhat.
Képek forrása: index.hu / portfolio.hu / blikk.hu
