Talán írtam is annak idején, hogy olasz barátom már az úgynevezett röghözkötés bevezetésekor sem értette, miért tűrik Magyarországon szinte szó nélkül az egyetemisták az új szabályokat.

Saját tapasztalatait idézte fel az egykori egyetemfoglalásokról. Beköltöztek, bezárkóztak, aztán se ki, se be senki a hivatalos nagyságok közül, amíg a követeléseiket nem voltak hajlandók meghallgatni. Persze volt némi demonstráció az erőszakszervezetek részéről, mire ők felgyújtottak pár karton dokumentumot az adminisztrációról. Hosszabb-rövidebb idő után a vége mindig párbeszéd, majd megegyezés lett.

Ők és azok is, akik velük szemben álltak ismerték még a kultfilmnek számító Eper és vért. Az erőszaknak azt a formáját senki nem akarta. Ezért aztán mindenki hátrébb lépett egyet, s elkezdtek tárgyalni. Igen, az egyetemi vezetők és az oktatáspolitika szóba állt az egyetemistákkal. Azokkal, akik úgy gondolták, az egyetem igenis az övék.

Senki nem szólt vissza, hogy de hát állami fenntartású intézményben az államnak joga van diktálni, joga van megmondani, mit lehet és mit nem. Senki nem értetlenkedett, miért pattognak a hallgatók akár egy magánegyetemen? Majd a tulajdonos határoz arról, amiről határozni kell. Ha meg épp alapítványi fenntartásban lévő intézményről volt szó, akkor sem hivatkozott senki a kuratórium kompetenciáira, s a hallgatók inkompetenciájára. A hallgatónak mindenhez köze volt, ami az egyetemen történt.

Magyarországon más a helyzet. Itt széleskörű egyetértésre találhat akár egy olyan ostoba mondat is, hogy „a hallgató hallgasson és tanuljon”. Egyáltalán, ne pofázzon bele a felnőttek dolgába. Ha pedig a miniszter nagy nehezen fogadja a fiatalok képviselőit, hát sokan teljesen normálisnak vélik, ha azt várja tőlük, hogy inkább daloljanak a követeléseik közlése helyett. Ahelyett, hogy a CEU elüldözése után feleszmélve a jobb- és baloldal együtt tiltakozna egy nagy hagyományú felsőoktatási intézmény lezüllesztése ellen, Magyarországon máig komoly hátországa van a hatalmi arrogancia az említetthez hasonló megnyilvánulásainak, mert még mindig rohadtul nem értjük a demokráciát.

Sokan nem értik azt sem, attól, hogy valami állami tulajdonban van, még azért a miénk. Nem lehet nélkülünk, a fejünk felett dönteni róla. Nem lehet úgy kezelni, mintha a döntéshozók magántulajdona volna. Nem lehet csak úgy, a törvényeket kikerülve, vagy az aktuális ügymenet kedvéért új törvényeket hozva kisajátítani, illetve a haverok kezére játszani. Nem lehet figyelmen kívül hagyni azt az igaz közhelyet, hogy az állam van miértünk, s nem mi az államért. Hogy a politikusoknak kell szolgálniuk bennünket, s nem nekünk őket. A hazai politikai elit – félreértés ne essék, legtöbbször mindkét oldalon – fordítva ül a lovon. A nemzet szolgálata helyett a saját gyarapodását tekinti legfőbb hivatásának.

Demokrácia. A hétköznapi gondolkodás számára az eszméje nehezen ragadható meg mindaddig, amíg az ember nem tapasztalja meg jelenlétét a mindennapos gyakorlatban. Ha azt sulykolják a fejébe, hogy demokráciában élsz, csak mert szabályos időközönként választásokon vehetsz részt. Demokráciában élsz, hiszen kommentekben, blogokban szabadon kifejtheted a véleményedet. Demokráciában élsz, mivel ingyenes a közoktatás (egy frászt ingyenes), a gyerek kap ebédet, tankönyvet, távlatos jövőt. És persze senkit nem hagynak az út szélén. A demokrácia azonban messze nem merül ki ezekben és a hasonlókban.

Az a politikus, aki ilyeneket hangoztat, a legkevésbé sem érti a demokráciát. Ha a gyereked az adott iskolában a tanított nyelvek helyett egy egzotikusabb nyelvet akar tanulni, s az iskola – mivel előírja, hogy idegennyelvet tanulni kell – biztosít számára a költségvetéséből egy nyelvtanárt, na, az már emlékeztet a demokrácia mai fogalmára. Ha az iskolai beiratkozáskor nem azért kérdezik meg, milyen vallású a gyerek, mert a magánéletében turkálnak, hanem azért, mert a saját vallása ünnepnapjain felmentést kap az órák látogatása alól, na az már közelíti a demokráciát. Demokrácia ott van, ahol érdemi társadalmi és szakmai egyeztetés nélkül nem vezetnek be új nemzeti alaptantervet. Demokrácia ott van, ahol legalább minden megyeszékhelyen találsz fogorvosi ügyelet, mert az alaptörvény garantálja az egészséghez való jogodat. Egy unalmas parlamenti demokráciában – Orbán nevezte így Magyarországot – nem fordulhat elő az, ami az Színház- és Filmművészeti Egyetemmel történt.

Az SZFE-n, ha a mindennapokban meg nem is tapasztalhatták, a hallgatók értik a demokrácia lényegét. Hétfőn – hangozzék bármily paradox módon – elfoglalták azt, ami az övék. Egy ideális államban most az következne, hogy az illetékes miniszter vagy lemond, vagy bocsánatot kér a fiataloktól, visszavon minden, a megkérdezésük nélkül meghozott döntést, majd leül velük tárgyalni az elképzeléseikről.

Ideális államok persze nincsenek. Mégis azt kívánom a színész és filmművészeti pályát választott fiataloknak, hogy érje őket pozitív meglepetés. Ha mégsem így alakulna, úgy próbáljanak a végsőkig kitartani. S mivel az a gyalázat, ami velük megesett, megeshet, s már meg is esett másokkal is, biztos vagyok benne, hogy a többi egyetem hallgatói legalább a szolidaritásukról fogják biztosítani őket a szemeszter közelgő kezdetekor. Együtt mérhetetlenül erősek lehetnek, s példát mutathatnak e kettészakadt ország egészének összetartozásból.

Képek forrása: 444.hu - Kremmer Sarolta / magyarnarancs.hu / napi.hu / hvg.hu / vagogabor.blog.hu