A magyar kormány kommunikációján egyre nehezebb kiigazodni. Különösen a mostanihoz hasonló, szélsőséges helyzetekben volna elvárható a tiszta beszéd.

Felteszem mindenki ismeri azt az egyszerű, ám annál bosszantóbb mechanizmust, ahogy a piac az áremelkedésekre jóval intenzívebben reagál, mint a fordított folyamatokra.

Talán megérti mindenki, aki rendszeres olvasója a bejegyzéseimnek, hogy engem nem igazán nyugtat meg, ha tudom, a kimondott mondatokat nem szerencsés mindig szó szerint értelmezni. Sőt, legtöbbször kifejezetten félrevezető, ha a szavak betű szerinti jelentésébe kapaszkodunk.

Valami nincs rendben velem. Nem a Covid, nem is az influenza kerülget. Szerintem nagyobb a baj.

Jobboldali konzervatív össztűz zúdult egy pécsi gimnazista lányra.

Nem tudom, mi lehetett az oka annak, hogy Orbán éppen Zalaegerszegen mondta el ünnepi beszédét október 23-án. Hall az ember ilyet is, olyat is.

Kezd piszok unalmas lenni, hogy lassan már naponta tesz próbára a rezsim.

Bizonyos kort meghaladva azt gondolja magáról az ember, hogy már nem igazán jöhet semmi az életben, amin képes volna meglepődni.

Mindent elárul Orbán gondolkodásáról, mentalitásáról, emberi és kormányfői attitűdjéről az a mondat, amely az önkéntes katonai szolgálatot vállalók eskütételén hangzott el.

Gondolom sokak számára ismerős alaphelyzet, amikor pénzt vár valakitől, aki azzal próbálja megnyugtatni, hogy neki is tartoznak, ám a napokban várhatóan megkapja, amire számít, s abból majd fizet.