Sokfelé ettem rengeteg féle ételt szerte a világban. Úgy vagyok vele, ha már eljutok valahova, hát megkóstolom akár a legvadabb helyi specialitásokat is.

Gondolom sokak számára ismerős alaphelyzet, amikor pénzt vár valakitől, aki azzal próbálja megnyugtatni, hogy neki is tartoznak, ám a napokban várhatóan megkapja, amire számít, s abból majd fizet.

Ami a dolgot elviselhetővé teszi, ugyanaz formálja egyszersmind unalmassá is. A kiszámíthatóság.

Az élet kegyetlen. Ha nem családi kapcsolatokról van szó, akkor többnyire az érzelmek kizárásával oszt jót is, rosszat is.

Igen, igen, igen! Tudtam, láttam, megmondtam. Oké, nem volt túl nehéz kitalálni, s nyilván nem voltam vele egyedül.

Valami elkezdődött. A járvány harmadik hullámát követő időszak első komolyabb demonstrációját tartották szombaton.

Lassan eljutunk oda, hogy a sajtóban nem jelenhet meg más, csak betű szerinti idézetek.

Nekem egyre inkább úgy tűnik, a koronavírus lappangó üzemmódban kezdi beteggé tenni a kormányzati kommunikációt.

Minden alkalommal, amikor megkapom a gázszámlát, kényszeres röhögőgörcsöt kapok.

Nem irigylem Gulyás Gergelyt.