Bizonyos kort meghaladva azt gondolja magáról az ember, hogy már nem igazán jöhet semmi az életben, amin képes volna meglepődni.

Az élet persze talán éppen azért szép, mert mindig szolgál meglepetésekkel. Ennek egyik fő forrása az lehet, hogy a valóság rendre képes felülmúlni a képzeletet. Tegyük a szívünkre a kezünket. Legyünk Ferencváros fanok, vagy utáljuk bár a címvédőt, szerintem még az akkor éppen utolsó helyen álló Mezőkövesd elleni vereséget követően sem gondolta volna senki e focimámorban úszó hazában, hogy a harmadosztályú Iváncsa kiejti a zöldfehéreket a Magyar Kupából. Megtörtént.

Pontosan tudjuk, hogy a horror nagymesterei sem képesek elgondolni olyan szörnyűségeket, amelyekkel időről-időre az emberi brutalitás és a vadállati ösztönök lenyomataként a gyilkossági nyomozók kénytelenek szembenézni. Fene tudja, talán meg lehet szokni, bár alig hiszem. Mégis, amikor sok-sok milliárd csap össze néhány millióval a zöld gyepen, s az utóbbi kerekedik felül, a nézőknek azért csak-csak leesik az álla. Horror volt ez a meccs a javából, méghozzá a legvadabb fajtából, függetlenül attól, hogy – amennyiben a szurkoló nem elfogult valamelyik csapat irányában – megvan az a természetes hajlam bennünk, amelytől vezérelve Dávid és Góliát csatájában szinte mindig a kisebbnek, a gyengébbnek szurkolunk.

De persze nem a fociról szeretnék beszélni. Nem is értek hozzá, meg nem is igazán érdekel. Már nem izgatnak se a stadionok, se a légiósok garmadája, se a túl- és alulképzett edzők sokasága. A labdarúgásba beleölt közpénzmilliárdok azért továbbra is elérik az ingerküszöböm és felbosszantanak. Orbán nagy mestertervének komolyságát és értékét, az ablakon kihajított közpénzmilliárdok hatékonyságát pontosan jelzi egy ilyen Iváncsa – Ferencváros 3:2. Meglepetésnek éppen meglepetés, váratlannak is váratlan, de ilyenre magyar ember már szinte össze sem rezzen.

Pillanatra sem szabadna azonban elfeledkeznünk arról, hogy olyan országban élünk, ahol a fékek és egyensúlyok rendszerét házelnöki szinten minősítik hülyeségnek. Valójában most kezdem érteni Kövér e kijelentésének igazi mélységeit. Azt, hogy az illiberális demokráciában semmi helye a hagyományos értelemben vett demokráciák jó gyakorlatainak, vívmányainak, vagy nevezzük bárhogy azokat a követelményeket, illetve elvárásokat, amelyek a demokráciák lényegét alkotják. Ma éppen arra döbbentem rá, hogy nemcsak a vérhigítók csökkentik jelentősen mértékben az infarktus kockázatát, de a liberálisok által oly nagyra tartott transzparencia hiánya is. Kukába hát vele. Ne akarjunk mi átlátni!

Hát hol van nekem szükségem arra, hogy szembesüljek mindama átveréssel, amelyen keresztül megfosztanak egy normális élet reményétől. Félek, az átláthatóság csak bajt okoz. Ma például egészen békésen és kiegyensúlyozottan csordogált a napom egészen addig, ameddig meg nem tudtam, hogy Rogán hivatala a Miniszterelnöki Kabinetiroda tájékoztatása szerint 7,8 milliárdos szerződést kötött a New Land Media Reklám, Szolgáltató és Kereskedelmi Kft.-vel és a Lounge Design Szolgáltató Kft.-vel. A Nemzeti Kommunikációs Hivatal az rtl.hu szerint annak össztársadalmi tudatosítását várja el e cseppet sem csekély pénz ellenében, hogy az Oroszország elleni európai uniós szankciók felelősek Magyarország nehéz gazdasági helyzetéért. Tetszik érteni, ugye? 7,8 milliárdot szánnak arra, hogy letolják a torkunkon ezt a maszlagot. Tehát a mi pénzünkből hülyítenek, vernek át bennünket.

Hát kell ez nekünk? Mi a francnak kell ilyen tényszerű adatokat kiadni? Ha nem tudnék róla, úgy nyilván infarktus közeli állapotba sem kerülnék a hatásukra. Kinek kell ez a stressz? Fel vagyunk mi készülve arra, hogy elviseljük ezt a fene nagy átláthatóságot? Miért nem elég nekünk egy Iváncsa – Ferencváros találkozó? Minek kutakodni a közpénzek vándorlása és metamorfózisa után? Ugyan kérem. Az ilyen jellegű kíváncsiság a hanyatló nyugat ópiuma. Jó, hogy mindjárt nem azt kérdezik az átláthatóság nevében, hogy kik markolják fel ezt a lóvét. Vagy hogy ki az a rejtélyes cégvezető-tulajdonos, Balásy Gyula, s ugyan milyen közel áll Rogánhoz? Vagy teszem azt, hogy az említett 7,8 milliárdnál akár épp egy nagyságrenddel, azaz egy 0-val nagyobb összegekről is beszélhetnénk a kormányzati kommunikációval összefüggésben (ld. itt ). Kövért követve nevezzük mostantól magát a transzparenciát is hülyeségnek. Titkosítsunk mindent legalább ezer évre! Éljen a jótékony homály!

Képek forrása: nemzetisport.hu / 24.hu - Marjai János / mkot.hu / ezalenyeg.hu