Kezd piszok unalmas lenni, hogy lassan már naponta tesz próbára a rezsim.
Napról napra kell feltenni magamnak a kérdést, vajon a józan eszemre hallgassak, vagy a kormány legújabb, egészen irracionális kijelentéseire. Szelíden visszaemlékezve az elmúlt évekre, vajon beigazolódott-e, hogy a bevándorlók el akarják venni a munkánkat? A rendszerváltás során Magyarországért és a nyitott társadalomért komoly áldozatokat hozó Soros György valóban maga volna a patás ördög? S nekik, akik mindenből hasznot húznak, tényleg Magyarország az első? Tényleg úgy igaz, ahogy mondják, és senkit nem hagynak az út szélén?
Az embernek már röhögni sincs kedve ekkora, eget rengető marhaságokon. Csak össze kellene gyűjteni tizenkét év hazugságait, s odatenni eléjük az asztalra. Drága anyám, ha nem tanított volna szép beszédre, most úgy káromkodnék, mint kocsis a lovával. Tudom, ez sértő valamennyi kocsisra nézve, de így szokták mondani. Elfinomkodom itt ezekben a posztokban az igazságot és mérhetetlenül zavar, hogy töredékét nem fejezik ki az ingerültségemnek. Ha megtennék, nos, akkor nagy valószínűséggel olvashatatlanok volnának. Mert nem lehet minden bekezdésben elküldeni őket a jó k*rva anyjukba. Pedig azt kellene tenni, megjegyezve, hogy egy ilyen indulatroham természetesen semmilyen formában nem érinti az édesanyákat. Az övékét sem.
Maradjunk annyiban, hogy csak akkor hazudnak, amikor kinyitják a szájukat. Amikor megszólalnak, amikor leírnak valamit, amikor képi eszközöket használva vernek át bennünket újra, meg újra. Pontosabban én ezt a beszédmódot már nem is értem. Hiszen mindenkinek tudnia kell, hogy becsapnak bennünket. Hirtelenjében nem jut eszembe annak a televíziós játéknak a címe, amelyben két valóban, vagy megjátszott módon szélsőségesen hülye szereplőnek tesznek fel triviális kérdéseket, s a stáb, meg a fél ország a fals válaszaikon röhög. Na, éppen ilyenek vagyunk, amikor különösebb érzelmi reakció nélkül vesszük tudomásul az újabb és újabb eszement kampányaikat.
A józan eszemre hallgassak, vagy arra a végtelen ostobaságra, hogy legfőbb bajaink forrását a szankciók jelentik. Nem tudom, ki találta ki ezeket bombás plakátokat. Első blikkre Rogán hivatalához kötném őket, és/vagy Habony „kreativitásához”. Ahhoz, hogy elhiggyék, bevesszük ezt az újabb maszlagot is, nagyjából annyira kell hülyének nézni bennünket, mint az említett műsor szereplőit. Engem az bosszant a leginkább, hogy meg is felelünk ezeknek elvárásoknak. Nem, ezúttal nem a NER-ről beszélek. Egyáltalán nem csak róluk van szó, hanem mindannyiunkról.
Az új plakátok azt állítják, hogy nem a rezsim szúrta el a dolgokat, hanem a szankciók. Orbán és bandája nem tehertő felelőssé az elszabadult árak, a rosszul kezelt válság, a hatalmas infláció és a tartós mélyrepülésben lévő forint miatt. Nem miattuk dobják be a törölközőt a magyar vállalkozások, nem miattuk lakoltatnak ki embereket, nem miattuk van romokban az egészségügy és nem ők fosztják meg a fiatalokat a jövőtől az alulfinanszírozott oktatással. Ők semmiért nem felelősek. Arról sem ők tehetnek, hogy nem jutunk hozza azokhoz az uniós forrásokhoz, amelyek járnak nekünk, s amelyek a miénkénél jobban teljesítő gazdaságokat is segítik ebben a nehéz helyzetben. Az elmúlt tizenkét évet ők tökéletesen vezényelték le, méghozzá az összmagyarság javára. Ötmilliós fizetésekkel a zsebükben mutatnak fityiszt kétszázezret kereső pedagógusoknak. A brüsszeli szankciók!
Minden újabb agyrém esetében azt hiszem, hogy most aztán túlfeszítették a húrt. Egyrészt Brüsszellel szemben vállalnak olyan kockázatot, amely csak rosszul sülhet el, csak a vesztünket okozhatja. Másrészt feszül ez a húr a rezsim és a választók között is. Félő, hogy a folyamatok előbb, vagy utóbb erőszakba torkollnak. Ennyi arcátlanságot nem lehet következmények nélkül elkövetni. Egy ilyen politika szükségszerűen rohan a vesztébe. Ez az átkozott húr azonban végtelenül rugalmasnak tűnik. Egyszer persze majd elszakad, de ha nincs reális politikai alternatíva egy ilyen bombákkal plakátolgató elmebajjal szemben, akkor nem lesz más út, mint az utcán lángoló autók, a tomboló tömeg, s újabb húsz év lemaradás a normálisan működő demokráciákkal szemben.
Képek forrása: index.hu / hvg.hu
