Demeter Szilárdon tényleg már csak röhögni lehet. Miközben Farkasházy Tivadar ma reggel közzétett posztjának minden egyes szavával egyetértek, ha tehetném, innen, a Rába-part nyugalmából próbálnám csitítani.

A legkomolyabban gondolom: az elbutulás, a demencia egyre súlyosabb tüneteit vélem felfedezni – hol is? – a Fidesz holdudvarában.

Nem irigylem az ellenzéki összefogás pártjait. Ennyire eltérő értékrendeket egy fedél alá összehozni lehetetlennek tetsző vállalkozás.

Persze, hogy nem erről akartam ma írni. Ám annyira felhúztam magam tegnapi meccsen, hogy képtelen vagyok uralkodni magamon.

Talán mindenki emlékszik arra, amit 2020. áprilisában hallhattuk Orbántól:

Meglepődtem, amikor 2010-ben Csányi Sándor elfogadta a jelölést az MLSZ elnöki posztjára.

Az ember bioritmusát rendesen felborítja, ha a miniszterelnöki interjúkra a megszokottól eltérő időpontban kerül sor.

Meg kell követnem Áder Jánost. A legkomolyabban.

Ezt az augusztus 20-ai őrületet talán legjobb volna úgy elengedni, ahogy volt.

Csak remélni tudom, hogy Bencsik András nem tekinti magát az ’56-os hagyományok örökösének. Azt pedig különösen, hogy a pesti srácok teremtette tradíció folytatójaként sem gondol magára.