A legkomolyabban gondolom: az elbutulás, a demencia egyre súlyosabb tüneteit vélem felfedezni – hol is? – a Fidesz holdudvarában.

Majdnem azt írtam, hogy a konzervatív jobboldalon, de gyűlölök minden általánosítást. Dehogy hiszem, hogy en bloc van intellektuális deficit azon a tájon. Ami azonban újabban szivárog onnan, s ami a rezsim esszenciáját képezi, az valami elképesztően penetráns. Elég a kötcsei megnyilvánulásokra gondolni, s azonnal képbe hozhatja magát bárki.

Ezúttal azonban maradok Schmidt történész Mária beszólásánál. Tudják, annál a Facebook bejegyzésnél, amelyet Boris Johnsonhoz címzett, afféle nyílt levélként. Igen, igen, van annak már öt napja is, de ez nem az a csoda, ami három napig tart. Őszintén, megszólalni sem tudtam, amikor elolvastam a miniszterelnökhöz intézett szózatát, s ez az állapot egészen mostanáig tartott. Először csak hebegtem-hápogtam, aztán napokig az egekben volt a vérnyomásom, később kizárólag valami vulgáris szóáradatra voltam képes, mire úgy, ahogy megnyugodtam. Megjegyzem, az albánok elleni vereség sem tett igazán jót az idegállapotomnak.

Most azonban úgy érzem, képes vagyok higgadtan végiggondolni, miket is hordott össze a nemzet egyik legbefolyásosabb asszonysága. Igen, így: asszonysága. Én annyira nem, de ők talán értik, érzik, minek egy 21. századi szövegkörnyezetben az ilyen archaizáló műmájerkedés. Az önként vállalt hallgatás napjai alatt újabb információk is eljutottak a nagyérdeműhöz, így hozzám is. Megtudtuk többek között, hogy történészünk azért nem szólt szépséges angol nyelven Boris Johnsonhoz, mivel „majd lefordítják neki”. Megsúgom, szerintem nem fogják lefordítani, s bizony jól is teszik. Minek? Kicsoda Schmidt Mária? S miért kellene a fordítóknak fáradozniuk, Boris Johnsonnak pedig figyelnie rá?

Megtudtam továbbá azt is, Schmidt aggodalmainak legfőbb oka, hogy szerinte fenyeget az Egyesült Királyság darabjaira hullásának veszélye, azaz Anglia mellől kifarol „Skócia, Wales, Írország”. Igen, Írország, amely szigorúan magunk között, s így is csak nagyon halkan súgva merem mondani, nem része a féltett egységnek. De hagyjuk is ezeket az apróságokat. Ellenben milyen nemes és fennkölt az a megfogalmazás, ahogyan levelében elköszön a miniszterelnöktől: „… maga egy kis, széteső ország élén áll”. Nos, ebben a kicsi és Schmidt szerint széteső országban úgy 66 millióan laknak. Ha bekövetkezik a történészi vízió, s egyedül marad Anglia, kb. 53 millióan lesznek, s közöttük az egy főre jutó GDP 50.000 $ felett várható. Nálunk 18.535 $. Elfogadom, egy történésznek nem feltétlenül kell otthon lennie a számok világában, s azt is, hogy nem minden a pénz. De mégis, ezúttal jobb lett volna alán csendben maradnia.

Ami a levél magvas velejét illeti, a helyzet sokkal elkeserítőbb, mint amire a mértékkel kapcsolatos (kis ország) anomáliák utalnak. A történész asszony „állítólagos”, tehát nem valóságos rasszizmusról beszél a hazai szurkolótábor keménymagjával kapcsolatban. Mikor nevezné nevén a dolgokat? Ha huhogás és dobálás helyett valódi önkényuralmi jelképek jelennének meg a nézőtéren? S a fiát bátran beengedné szurkolni e csőcselék közé? Másrészt tényleg el kellene hallgatni mindazt, amit a világ (akár a gyarmati) a britektől kapott (közigazgatás, egészségügy, oktatás)? S egy ilyen történelmi összefüggésben Schmidt valóban úgy véli, hogy mi magyarok vagyunk a pozitív ellenpélda, csak mert nem gyarmatosítottunk? Nekünk talán nincs szégyellni valónk, akár a saját honfitársainkkal szemben is? Valóban úgy gondolja, hogy a levelében felemlegetett trianoni tragédiáért bennünk egyáltalán nem terhel semmilyen felelősség?

Az utolsó előtti bekezdésben aztán következik a legostobább védekezés, amelyet sajnos egyre gyakrabban hangoztatnak a kiemelkedő magyar sportteljesítményeket meggyalázó szurkolói viselkedés védelmében. A történész asszonyság is a másikra kezd mutogatni. Azt mondja, hogy ők is. Tudja, kedves Schmidt Mária, itt és most nekem talán a legjobban az fáj, hogy Kubatov Gábornak kell igazat adnom, aki az én olvasatomban az Ön elmebajára is reflektált, amikor azt találta nyilatkozni, hogy a másokra mutogatás helyett azzal kellene foglalkoznunk, ami itthon történik. Soha nem gondoltam volna, hogy létezik olyan ostobaság-hegy, amellyel szemben épp vele fogok egyetérteni.

Képek forrása: hvg.hu / heguardian.com / hvg.hu / nyugatifeny.hu