Meglepődtem, amikor 2010-ben Csányi Sándor elfogadta a jelölést az MLSZ elnöki posztjára.
A tízmillió magyar között azon kevesek közé számolom magam, akik nem értenek a labdarúgáshoz. Azt sem tudom, milyen kompetenciákra van szükség egy ilyen poszt betöltéséhez. Így aztán, érthető módon, fogalmam sem lehetett arról, Csányi vajon alkalmas-e erre a posztra. A személyét érintő viták során viszont mindig azon az állásponton voltam, hogy aki irigyli az ő vagyonát és befolyását – a Befolyás-barométer szerint 2014-től napjainkig ő Magyarország második legnagyobb befolyással bíró embere –, az csinálja utána az elmúlt néhány évtizedet.
Most aztán törhetem a fejem, miképp mérhető egy MLSZ elnöki tevékenység hatékonysága. Tény, hogy a hazai labdarúgás finanszírozása kiegyensúlyozottabb, mint volt 2014-ben. Az infrastruktúra összehasonlíthatatlanul magasabb színvonalú, mint annak idején. Igen, szerintem is lettek volna sokkal fontosabb fejlesztési területek. Csak hát Csányi nem az egészségügyért és nem az oktatásért felelt, hanem a labdarúgásért. Így aztán aligha vethető a szemére, ha a foci mellett lobbizott, ahol csak lehetett. Azóta megjártunk két EB-t, s a 2014-es 44. hellyel szemben jelenleg 37. helyen vagyunk a FIFA ranglistáján.
Nyilván azt szeretnénk, ha még feljebb volnánk, de a fejlődés így is tagadhatatlan. S ha tudjuk is, hogy a nemzetközi labdarúgásban a posztokat nem feltétlenül rátermettség, vagy az operatív tevékenységre való alkalmasság alapján osztják, a magyar focinak – azt gondolom – csak hasznára válik, hogy Csányit 2015-ben az UEFA Végrehajtó Bizottságának tagjává és alelnökévé, 2018-ban pedig a FIFA alelnökévé választották. S bár e posztokon nem az a feladata, hogy a magyar labdarúgás érdekeit képviselje, kapcsolatrendszere nyilván kapóra jön az MLSZ elnökeként folytatott tevékenysége során is.
Mindezt csak azért foglaltam össze, mivel szerintem személye vitathatatlanul meghatározó tényező a magyar labdarúgás fejlődésének szempontjából. Kevesen vannak ilyenek. Ezek egyike egyértelműen a jelenlegi szövetségi kapitány, Marco Rossi. Aztán vannak ugye – rengetegen – a nímandok, a felfelé kapaszkodók, akik lábujjhegyen pipiskedve próbálják mutatni, hogy ők is itt vannak, ők is tényezőnek számítanak, ők is nagyok, tessék hát észrevenni őket is. Ezek a parvenük előfordulnak a szűkebb szakmán belül éppen úgy, ahogy azon kívül is.
Utóbbiak közé tartoznak – nemcsak a focin, de számtalan más területen is – a budaik és a bayerek. Ha kell, ha nem, beledumálnak mindenbe, s mintha azt hinnék, elvárás velük szemben, hogy mindezt ész és gondolkodás nélkül tegyék. Mit mondjak, nem igazán esik nehezükre. Történt, hogy Csányi a minap kifakadt, amiért Budai Gyula, a Fidesz parlamenti vezérbunkója, némi savas felböfögés közepette, a következőket találta mondani: „Azt üzenem Karácsony Gergelynek, Fekete-Győr Andrásnak és többi libernyáknak, akik kamuból járnak ki a nemzeti 11 meccseire , hogy ne jöjjenek ki a magyar válogatott soron következő mérkőzéseire! Maradjanak otthon…”
Erre hívta meg az MLSZ elnöke Karácsonyt és Fekete-Győrt a válogatott következő meccsére. Ez a gesztus, amely lényegében annyit jelent, hogy a politikai beavatkozásnak a sportot illetően is megvannak a határai, s ezeket a hivatásos feljelentő bőven átlépte – megítélésem szerint tökéletes válasz volt a szövetség elnöke részéről Budai tahóságára. Több se kellett erre Bayernek. Az emberi civilizáció hordalékának is alig nevezhető publicista azon nyomban „karakán” és „bátor” kiállásáról posztolt, így, idézőjelben, ami meg ugye annyit tesz, hogy Csányit se karakánnak, se bátornak nem tartja a kiállásáért. Nos, ha a Fidesznek nem volna semmi más baklövése, hibája, bűne azon kívül, hogy az ilyen Budai és Bayer féléket nem taszítja el magától, már ez is bőven elegendő volna ahhoz, hogy eltűnjön a politikatörténet legsötétebb bugyraiban.
Képek forrása: sportolunk.sk / MTI - Kovács Tamás / facebook.com - Kocsi Máté / budapestkornyeke.hu
