Blogger Bob

Bocsánat elnök úr

2021. augusztus 25. - Blogger Bob

Meg kell követnem Áder Jánost. A legkomolyabban.

mr_ader.jpg

A minap a legunalmasabb beszédek legunalmasabb előadójaként aposztrofáltam. Ezzel ismét beigazolódott, hogy az emberismeretem olykor botlik. Vagy inkább az, hogy amikor ismert személyiségek megítéléséről van szó, illik kellő körültekintéssel eljárni, s nem elhamarkodottan véleményt nyilvánítani. A hétfőn írtakkal összefüggésben mentségemre legfeljebb az szolgál, hogy az álláspontom több évtizedes kollektív tapasztalatra támaszkodik. Mégis, be kell látnom, túl korán és összeszedetlenül ítélkeztem. Visszacsinálni azonban már nem tudom. Bocsánat tehát elnök úr.

mr_lucky.jpgNyilván könnyű kitalálni, korábbi kijelentésem visszavonására Áder János Kijevben, a Krími Platform elnevezésű rendezvénysorozaton elhangzott nyilatkozata késztet. Be kell vallanom, már mielőtt szavainak értelme eljutott volna hozzám, a felszólalása úgy csenget a fülemben, mint a legautentikusabb bluesénekesek hangja. Tudják, az, amit csak negyven év láncdohányzással, s a hangszálak legalább ennyi ideig tartó, nemes whiskey-fürdőben való érlelésével lehet elérni. Karcos, bölcs, s az egykori gyapotszedők fájdalmába merítkező. Olyan oh yeah feelingű. Volt benne valami, a meglépek dél felé, meg én, meg én eltökéltségből és elkötelezettségből származó komolyság.

Még soha nem hallottam ilyennek Ádert. Ahogy beszélt, annak volt karaktere. Az látszott rajta, hogy igen, most tényleg akar mondani valamit. Véleménye van valamiről, méghozzá határozott. Olyan, amellyel sokan értenek egyet, de különböző okoknál fogva nem mondják ki. Ő viszont ezúttal úgy rendesen odatette magát. Érdemes megnézni az eseménnyel kapcsolatos sajtófotókat. Izgatottság látható rajtuk. Ébrenlét, ami az államfő eddigi beszédeire való tekintettel komoly fegyvertény. Áder a figyelem központjába került. S még gesztikulált is. A háttérben bőszen jegyzetelnek, a kerekasztalnál ülők tekintete pedig egyenesen rászegeződik. Valahogy érezni az egész jeleneten, hogy itt valami fontos történik. Magyarország köztársasági elnöke már-már karizmatikus figura.

aderek.jpgAzon gondolkodom, miért nem lehetett ezt 2012 óta így csinálni. Egy csomó idióta jogszabállyal lehetne kevesebb. Megszólalásai eseményszámba mehettek volna. Én már így is alig várom az október 23-ai beszédét, vagy a szilveszteri köszöntőjét, hogy 2022. március 15-éről ne is beszéljünk. Utolsó, nagy nyilvánosság előtt zajló szereplései következnek. Csak sajnálni lehet, hogy mire belejött volna a szerepébe, távoznia kell. Így aztán az a fránya történeti tudat – nagy valószínűséggel – a legunalmasabb elnök képét fogja megőrizni róla az utókor számára.

Ami a szóban forgó felszólalás tartalmát illeti, azzal kapcsolatban azért már akadnak problémák. Általában Szijjártó játssza el az elefánt szerepét a diplomácia porcelánboltjában, ezúttal azonban változott a szereposztás. Pedig tudomásul kellene venni, hogy a diplomácia nem az őszinte vélemények megfogalmazásának kitüntetett terepe. Mégsem veszik tudomásul. És most is ez a helyzet. Van is nagy ribillió. S bár Áder felszólalásának külön-külön majd’ minden eleme mellett lehet hitelesen érvelni, s kijelenthetjük akár azt is, hogy közjogi méltóságunk az ország többségi álláspontját fogalmazta meg, bizony okkal válthatta ki a hazai és a nemzetközi politika egy részének neheztelését.

ader_horgasz.jpgUtálom a kormányoldal Putyinhoz való dörgölőzését. A Krím-félsziget esetében magam is indokoltnak tartom az annexió kifejezés használatát. Mélyen el is ítélem. Ezt, távol a frontvonalaktól, civilként persze én megtehetem. Más kérdés, hogy az Orbán rezsim Brüsszel-ellenes, Putyin párti politikájának fényében a nagyhatalmi agresszió hangsúlyozása bölcs dolog-e. Csak a bennem munkálkodó cinizmus figyeli kaján örömmel Szijjártó kármentési kísérletét Szergej Lavrov orosz külügyminiszter előtt. S bár minden magyarnak fájó seb lehet az ország kétharmadának elvesztése, a határon túli magyar kisebbség pozícióit aligha erősíti, ha a magyar köztársasági elnök a Krímet és Erdélyt egy kalap alá véve egyaránt megsérti a kormánypárti és ellenzéki román politikát. Szóval, ha Áder előzetesen horgászat közben gondolta végig kijevi hozzászólását, akkor gondolatait érdemes figyelembe venni a manapság oly gyakori halpusztulás egy lehetséges okaként.

Képek forrása: fatpossum.com / MTI - Bruzák Noémi / blikk.hu / mandiner.hu -MTI/Koszticsák Szilárd

A bejegyzés trackback címe:

https://bloggerbob.blog.hu/api/trackback/id/tr7416670158

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása