Blogger Bob

Katalán homár

2023. január 04. - Blogger Bob

Sokfelé ettem rengeteg féle ételt szerte a világban. Úgy vagyok vele, ha már eljutok valahova, hát megkóstolom akár a legvadabb helyi specialitásokat is.orban_homar.jpg

Teszem ezt annak ellenére, hogy a mi közép-európai magyar gyomrunk kulináris értelemben erősen hagyományőrző, konzervatív, s az ideológiai narratíva keretei között bizony népben és nemzetben gondolkodik. Nekem legalábbis úgy tűnik, a rezsim erős nyomást igyekszik gyakorolni annak érdekében, hogy a magyar gyomor igenis gondolkozzon csak népben és nemzetben, ahogy illik. Ennek a törekvésnek az egyik legszebb példáját látom abban, ahogy Németh Szilárd a füstült nyúljával készült pacalt a képünkbe tolja. Mit mondjak, hátborzongató.

benedek_ravatal.jpgÉn azonban, ahogy jeleztem, nyitott vagyok a különböző népek kultúráját alapvetően jellemző ételek irányában. Mégis, némi melankóliával kell bevallanom, hogy katalán homárt – eddig legalábbis – még soha nem ettem. Nem zárom persze ki, hogy egyszer, némi spórolást, s ennek érdekében tudatos koplalást is vállalva valamikor meg fogom kóstolni, mert, lássuk be, ez így egészen jól hangzik. Abban azonban biztos vagyok, hogy erre nem Olaszországban, nem Madridban, de még csak nem is a Bizkaia-öböl egy óceánparton megbúvó éttermében, vagy mondjuk San Fermin ünnepén Pamplonában kerítenék alkalmat, egy bikafuttatás megelőzően.

Ha komolyan vesszük az autenticitás problémáját, már pedig mi a fészkes fenét vennénk komolyan, ha nem éppen ezt, akkor a katalán homárt valahol Katalóniában kellene kipróbálni. A büszke baszkok talán meg is köveznének, ha az ő territóriumukon rendelnék bármi katalán ételt. Barcelonában, vagy Tarragonában azonban széles mosollyal tenné elém az asztalra a pincér. S ez cseppet sem lényegtelen pedantéria. Igazából a másik megbecsüléséről, s ezzel együtt a tiszteletről szól. Csupán némi körültekintés szükségeltetik hozzá.

orban_gulyas_ebed.jpg

orban_levay_ebed.jpg

 

 

 

 

 

De bár ez volna Orbán Viktor pihentető római étteremlátogatásával a legnagyobb probléma. A diplomáciai kötelezettségek mindig nagyon fárasztóak. Itt azonban ennél jóval többről lehetett szó.  Köztudott ugyanis, a miniszterelnök legalábbis ezt állítja, hogy a XVI. Benedekkel történt korábbi találkozása erősen befolyásolta nézeteit. Így aztán nincs okunk feltételezni, hogy az emeritus pápa ravatalának felkeresése ne okozott volna valódi megrendülést a számára. Más kérdés, hogy mennyire ízléses egy ilyen mély lelki élményt követően a test örömeinek áldozni.

Még szerencse, hogy az asztalfoglalás terhét, a személyi védelem megszervezését stb. a magyar nagykövetség levette emberünk válláról, így Orbán megengedhette magának, hogy kizárólag a katalán homár elfogyasztására összpontosítson (aki evett már valaha homárt, az tudja, ez cseppet sem egyszerű művelet). Az étkezés idejére megfeledkezhetett arról is, vajon mi kerül magyarjai asztalára az ország szegényebb vidékein. S nehogy félreértse bárki, dehogy akarom én, hogy a miniszterelnök éhezzen. Csak hát mindannyian emlékszünk még, mennyire ügyelt 2019 januárjában Gulyás Gergely társaságában a Karmelita jóárasított menzáján a látszatra fasírtozás közben. Máig mosolyt csal az arcomra az origo.hu akkori érvelése a kormányzat várba költözéséről: „A kormányfő és a kabinet ettől kezdve fizikailag hivatalosan is elválik a törvényhozó hatalomtól, ahogyan az a nyugat-európai országokban jellemző.” Vicc.

Forrás: 

A kérdés az, vajon mi változott 2019 óta? Mi okozza azt, hogy Orbánnak ma már eszében sem jut adni a látszatra? Nyilván korábban is hiteltelen és álszent volt a kormányzati kommunikáció minden eleme. Ma viszont mintha szándékosan üzenné, ti csak keljetek hajnalban, hogy a közértben megkaparintsátok az utolsó ársapkás tejesdobozok egyikét, de arról ne is álmodozzatok, hogy étolajból két flakonnal vihettek haza, miközben én itt lazán befalok egy katalán homárt. Mert én megtehetem ezt is. Tényleg megteheti. Még szerencse, hogy – ha jól látom – tettek elé egy pohárka sorbetto-t. A teltségérzet legyűrésére, puffadásra tényleg az a legjobb. Bár én attól tartok, hogy a miniszterelnöki sziluett a sorbetto után sem fog meggyőzni senkit a mindennapos testnevelés hasznosságáról.

Képek forrása: MTI - Miniszterelnöki Sajtóiroda /  origo.hu / telex.hu / propeller.hu / varosikurir.hu

A bejegyzés trackback címe:

https://bloggerbob.blog.hu/api/trackback/id/tr6918018436

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása