Divatos szóhasználattal azt mondhatnám, hogy azért ez az év elég gázos volt.

Ma is tanultam valamit. Röstellem, de eddig nem ismertem a spin diktatúra kifejezést.

Szép lassan peregnek le az ünnep órái. A házak, lakások bensőséges zugaiban fények, bejgli, halászlé, Jingle Bells, s az ajándékok csomagolópapírjának zörgése. Egy kiüresedőfélben lévő ünnep rekvizitumai.

Vasárnap óta tart a Hanuka, a fények ünnepe. Holnap szenteste, aztán eljön a Karácsony is.

Szarul néz ki a boss. Valahogy megszottyan, megöregedett, fáradttá, vagy inkább unottá vált.

Megint az van, hogy a hétvégén jártamban-keltemben, zúgolódva, morgolódva, dühöngve és káromkodva átgondoltam, miről szólhatna ez a hétfői bejegyzés.

Okafogyott dologról írok. Megúsztuk ezt is. A háttéralkuk nyilván nem ismerhetők.

Ugye mennyire emberi, amikor egy miniszterelnök juszt is hódol a szenvedélyének, s maga mögött hagyva csapot-papot, irány Katar? Én ezt őszintén megértem.

Valószínű, nem is igazán szeretném tudni, miképp zajlanak a dolgok a rezsim legbensőbb köreiben. Azt, hogy milyen a viszony a miniszterelnök és mondjuk a miniszterei, államtitkárai között.

Nézem az októberi inflációs adatokat. Olaszország 13,5 %. Ausztria 14,4 %. Hú, azért ez kemény. Különös tekintettel arra, hogy évek óta itthon is hozzászokhattunk az egyszámjegyű mutatókhoz.