Blogger Bob

Amikor a fagyi visszanyal

2022. december 16. - Blogger Bob

Okafogyott dologról írok. Megúsztuk ezt is. A háttéralkuk nyilván nem ismerhetők.kep_fagyi_visszanyal.jpg

Az is lehet, hogy színjáték volt az egész. Az analógiák miatt mégis tanúságos az a cirkusz, ami a belebegtetett lengyel vétó körül kialakult. A tegnap esti hírek már arról szóltak, hogy Lengyelország mégsem áll útjába annak a megállapodásnak, amely egyebek mellett a magyar kormány számára is létfontosságú.

mateusz_morawiecki.jpgArról a négy részből álló megállapodásról van szó, amely a globális minimumadó és az Ukrajnának szánt jövő évi támogatáshoz felvenni szándékozott hitel mellett a jogállamisági eljárással összefüggő pénzügyi felfüggesztéssel, valamint a vissza nem térítendő forrást biztosító magyar helyreállítási tervvel kapcsolatban táplált immár talán nem hiú reményeket a túlélésért küzdő hazai gazdaság irányítóiban. Magyarország számára tehát rendkívül fontos uniós döntésről van szó, mégis, egy pillanatra tegyük félre ennek pénzügyi elemeit.

A lengyeleknek – ha a sajtóban megjelent információk helytállóak – leginkább a globális minimumadóval voltak problémái, ahogy egyébként az Orbán kormánynak is. Morawiecki azonban vétóval fenyegette az egyezmény szerdai hivatalos, írásbeli elfogadását, ami miatt a határidőt csütörtökre kellett halasztani. Nyilván ilyen is viszonylag gyakran fordul elő a nemzetközi politikai életben. Megérne az is egy misét, amit ilyen helyzetekben az Unió tagállamainak képviselői átélnek. Átvirrasztott éjszakákon keresztül gyúrják egymást, az álláspontok közelednek, már-már kéznyújtásnyira van a folyamat eredményes lezárása, erre valaki bejelenti, hogy nem, mégsem felel meg az alku az ő országának.

europa_parlament.jpgAz ilyen megállapodások természetéhez hozzátartozik, hogy egy közösség egésze számára talán üdvös, de a kompromisszumok érdekében szinte minden félnek fel kell adnia valamennyit az eredeti elgondolásaiból. Kinek többet, kinek kevesebbet. Ezúttal ez az egyezmény talán Magyarországnak volt a legfontosabb, mivel a globális minimumadó és az Ukrajnának szánt hitel legfeljebb később, elhúzódva és közvetve fejti ki a hatásait, a magyar kormánynak azonban a legrövidebb időn belül szüksége van a szóbanforgó források megnyitására. Nagy örömükben kicsit talán korán is ittak a medve bőrére, s kezdtek el győzelemről beszélni.

Csakhogy a lengyelek vétóra készültek. Úgy képzelem, ekkor került egy gabonatárolónyi zabszem a jobboldali megmondóembereink altestébe. Átélhették azt, amit korábban megannyi alkalommal ők okoztak az Uniónak, illetve az egyes tagállamoknak. Megérkezett Szijjártó, vagy Orbán, a két vétókirály, és azt mondta, nem. Irgalmatlan mennyiségű munkaóra, erőfeszítés, bizalom ment veszendőbe egycsapásra.

mateusz_orban.jpgFélreértés ne essék, vétóznak mások is. A vétó az Unió egyik legfontosabb jogintézménye. Képes ugyanis megakadályozni azt, hogy egy, a demokrácia alapelveire épülő szövetség a többség diktatúrájává váljon. A vétójog arra való, hogy ne lehessen olyan döntést hozni, amely szembe megy bármely tagállam eminens érdekeivel. A vétó jogával élni azonban csak kitüntetett esetekben szabad. Visszaélni vele pedig bűn, mivel az Uniót akár működésképtelenné is teheti. Úgy tűnik, a lengyelek egy nagyobb jó érdekében ezúttal elálltak a vétótól. Ismét leckét adva ezzel Orbánéknak a szövetségi politika működéséből.

Képek forrása: EPA - PAP - Radek Pietruszka / pestisracok.hu  / hu.euronews.com / civilhetes.net

A bejegyzés trackback címe:

https://bloggerbob.blog.hu/api/trackback/id/tr5218003532

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása