Szép lassan peregnek le az ünnep órái. A házak, lakások bensőséges zugaiban fények, bejgli, halászlé, Jingle Bells, s az ajándékok csomagolópapírjának zörgése. Egy kiüresedőfélben lévő ünnep rekvizitumai.

De ez így talán nem is pontos. Nem mondhatom, hogy üres, vagy hogy a karácsony szellemétől idegen volna a nagyszülők mai öröme, amikor hetek, hónapok esetleg évek óta újra láthatják szeretteiket. Ugyanígy tartozik hozzá a gyermeki várakozás valami örömteli ajándékra, ahogy a Megváltó születése is ajándék volt számtalan ember számára a reménytelenségben.

A kiüresedés legfőbb okát ugyanígy nem abban látom, hogy ma már nem egy-egy dió, alma, később déligyümölcs kerül a fa alá. De még csak abban sem, hogy egy szép könyv is egyre kevésbé vált ki őszinte örömet a megajándékozott sokaságból. Pedig a tárgyiasult szeretet anyagi értéke mára mintha fontosabbá vált volna, mint az ajándékozó és az ajándékozott közötti kapcsolat. De mondom, még ezt is a kisebb bajok közé sorolom. Régóta tartom úgy, hogy kár bánkódni azon, amin változtatni amúgy sem rajtunk múlik. Leginkább talán a sztoikus filozófusok voltak tisztában ezzel.

Mindehhez már hozzászoktam. Hogy őszinte legyek én sem voltam/vagyok más, se megajándékozottként, se ajándékozóként. Felnőtt fejjel azonban sokkal jobban zavar ennél, hogy az, amit nyilvánosságnak vagy közéletnek nevezünk, két napra sem képes elengedni az embert. A politikusok, a megmondóemberek szájából ilyenkor is dőlnek az erősebbnél erősebbnek szánt mondatok. Bölcs megfontolások és ostobaságok sorjáznak egymás után, mintha valami szónoki versenyről volna szó.

Ismerős a bíboros, prímás, Esztergom-Budapest érseke által használt beszédmód. Az árcédulákon a háború következményeit felfedezni vélő kinyilatkoztatás komfortosan simul a rezsim narratívájába. Erdő Péter ezúttal is megtalálta a módot arra, hogy finoman jelezze elköteleződését egy világi hatalom mellett is. Az évek során hozzászoktunk ehhez is. Pedig egy 2022-ben, jó háromnegyed részt hívők körében végzett felmérés során a válaszadók 83,4 %-a problémásnak tartotta, hogy a kereszténység a politikai kommunikáció eszköze lett. Úgy gondolom, fordítva ez még rosszabbul néz ki. Márpedig itt pont erről van szó.

Persze közben a politikai elit részéről – bár ne kellene ezt a szókapcsolatot kivétel nélkül ironikusan használnom – mást se hallunk, mint végtelenül üres, tartalmatlan, olykor sokakat sértő frázisokat. Tökéletes példája volt ennek Németh Szilárd győzelmi extázisa a labdarúgó világbajnokság döntőjét követően. Méltó riposzt volt rá Argentína Budapestre akkreditált nagykövetének reflexiója. Hernán María Patiño Mayer egy kérdésre reagálva jelentette ki, hogy „… az argentin emberek a mesztic Amerika értékeit képviselik, és elutasítanak mindenféle faji, vallási, nemi és társadalmi diszkriminációt.”

Bár tényleg így volna, főképp, ami az állítás második részét illeti. S bár tényleg így volna szerte a világon. Lehet-e a mindenféle faji, vallási, nemi és társadalmi diszkrimináció elutasításánál szebb üzenete bármely hit ünnepének? Egy ilyen üzenet fényében felesleges volna felhívni a figyelmet arra, hogy Jézus jászola mellett egyetlen fehér, keresztény, európai személy sem tette tiszteletét. Ha a rezsim nagyhangú szószólói megértenék mindezt, akkor talán Magyarország sem válna olyan hellyé, mint amilyen Betlehem volt egykoron, ahonnan Józsefnek tovább kellett menekülnie családjával a zsarnok Heródeszi kéj elől.

Képek forrása: meisterdrucke.nl / artsandculture.google.com / kunstkopie.ch / kaposvarmost.hu