Ugye mennyire emberi, amikor egy miniszterelnök juszt is hódol a szenvedélyének, s maga mögött hagyva csapot-papot, irány Katar? Én ezt őszintén megértem.

Honvédségi Falconra, vagy NER-es Bombardierre (aktuálisan legvalószínűbben erre), esetleg más luxus magángépre fel, aztán relax a kényelmes fotelokban. Ki tudja, ilyenkor talán még egy kisüsti, valami jobb whisky, vagy legalább egy pohár jó magyar bor is lecsusszanhat. De engedelmet kérek, talán félreérthető vagyok.

Nem, nem a repülési szenvedélyről beszélek, bár a kassai kanyar után akár ez is az eszünkbe juthatna, hiszen az a kétszáz valamennyi kilométer, azért lássuk be, ha a transzfereket is beleszámoljuk, akár még gyorsabb is lett volna a miniszterelnöki konvojjal, de hogy olcsóbb, az biztos. Persze ott a racionális magyarázat: a többiek is repülővel mentek, s a presztízs az ugye presztízs, a tekintély pedig tekintély. Mindkettő nagy úr. S ha már a politikai tettek megítélése nem is, hát az egyik honvédségi Falcon mindenképpen jót tesz az imázsnak.

Meg ugye ilyenkor el is lehet játszani mindazt, amit az amerikai elnököktől oly sokszor látunk. Szigorú főnöki tekintet, bokacsattogtatás az első pilóta részéről, ne adj isten tisztelgés, s utána a kézfej és a posztkommunista államokban szokatlanul lazán, talán mondhatjuk azt is, flegmán tartott ujjak sajátos, utánozhatatlanul gyors, egyszerűen olyan amerikás elrántása a halánték mellől, kissé emelt könyökkel. Legjobban persze ezt is jobbára a hollywoodi filmek záróképein csinálják, kifejezéstelen, üres tekintettel, valami rendkívüli tartalmasságot sejtető mosollyal az arcon. De mondom, ezúttal nem a repülési szenvedélyről, vagy mániáról van szó, hanem a fociról.

Miután százmilliárdok mentek el a stadionépítési, s az akadémia alapítási őrületre határon innen, s olykor túl, lássuk be, mi sem természetesebb annál, minthogy Orbán Viktor felbukkan Katarban. Az imént felemlegetett projekthez képest akár a költségekre is azt mondhatjuk, bagatell, feltéve persze, hogy vannak költségek, s nem egyszerű, de szíves vendéglátásról van szó. Ezt mondjuk alig hiszem. A magyar labdarúgó válogatott újabb eredményei ráadásul azt a látszatot kelthetik, hogy valóban történt előrelépés ezen a fronton is. Merthogy frontok feszülnek egymásnak ebben a tekintetben is, afelől egyetlen, a Fidesz narratívájához szokott fülnek sem lehetnek kétségei. S végül is, Katarba aligha mehetett volna Orbán a miniszterelnöki furgonnal. Repüljön! Ennyi jár neki. Dehogy sajnálom én tőle.

Szóval a főnök megérkezett Katarba. Egy blogban az ember mindig igyekszik szélsőségesen őszinte lenni, ha ezt hazugságokkal terhelt világunk nem is indokolja. Úgyhogy elárulom, bár engem a foci különösebben ne hoz lázba, a két elődöntőt és a döntőt én is szívesen megnéztem volna a helyszínen, főleg, mert a kultúráknak azt a keveredését, amely egy ilyen esemény során zajlik, én is imádom. A nyelveknek, bőrszíneknek, az arcok fiziognómiai jegyeinek, temperamentumoknak, vallásoknak és kultúráknak ez a káosza, mindig is vonzott. De hoppá! Mintha Orbán maga is ezekre utalt volna az első interjúiban – mert ott persze szóba áll újságírókkal, nem úgy, mint összekulcsolt ujjakkal, titokzatos mosollyal az arcán a misét követően a templom és a gépjármű között.

Dagad a mellem a büszkeségtől. A magyar miniszterelnök azt nyilatkozta, hogy „szeretem, amikor kultúrák találkoznak és játszanak egymással azonos játékszabályok mellett ugyanabban a sportágban”. Ez a leszűkítés nyilván nem utal arra, hogy amúgy a kultúrák csak úgy ukmukfukk való találkozását, amely szabályok nélkül, spontán, a sporton kívül zajlik, nos, azt nem szereti. Miért is gondolna erre. Aztán beszélt arról is, mennyire nehéz neki, mivel – ha nincs a helyszínen – a rengeteg áldozatkész munka miatt csak késő este tudja követni a világbajnokság eseményeit. Ez azért hallatlan, mi több, megengedhetetlen.

Orbán távlatos gondolkodására jellemző – bár ez is csak egy szelíd értelmezés a részemről –, ahogy a hozzánk betérő váratlan, vagy inkább nem várt látogatók felé kiszólva, példázatszerű módon megjegyzi, hogy tudniillik jól teszi minden idegen, ha tiszteletben tartja a vendéglátója szokásait és szemléletmódját. Csak remélni tudom, hogy nincs a kíséretében Németh Szilárd, egy szerény adag füstölt nyúljával készült pacallal a kézipoggyászában pihenő műanyag éthordóban. Végül mélyen egyetértek a miniszterelnökkel abban is, hogy a labdarúgás az eltérő életfelfogások megértése szempontjából is fontos. Remélem, e pár Katarban töltött nap során sikerül sok mindent megértenie, amit eddig nem értett, s más emberként tér haza, mint ahogy elment.

Képek forrása: hirstart.hu / index.hu / hvg.hu / 24.hu - facebook.com/orbanviktor