A magyar külpolitika kezd végképp követhetetlenné válni. Azaz egy dologban mégis határozottan következetes.

Senki nem tud oly ésszerűtlenül nemet mondani közösségi állásfoglalásokra, mint mi. Tudom, fájdalmas ez a többesszám első személy, ám nincs mit tenni ellene. Akár tetszik, akár nem, a nevünkben vernek szét, hiteltelenítenek szinte minden EU-s nyilatkozatot. Megint a magyarok – horkan fel az Unió, s ebben a magyarokban bizony benne vagyunk mindannyian. Kikérhetjük magunknak, tiltakozhatunk ellene, ez akkor sem lesz másképp. Felhívhatjuk a figyelmet, hogy egy miniszterelnök, egy kormány nem az egész ország, mi akkor is „a magyarok” leszünk a külföld szemében.

Ezen az sem segít, ha tudjuk, hogy Orbán nem csapatjátékos. Se a Fideszben, se az országban, se a szűkebb (V4-ek), se a tágabb (Unió) nemzetközi kapcsolatrendszerben nem számít valódi partnernek. Megy a maga feje után. Neki már-már mindenről különvéleménye van. Hajlok arra, képes akár a saját álláspontjával is szembe fordulni, csakhogy a szembenállásban mutogathassa magát. Igyekszik olyannak látszani, mint a nászban színes tollazatot öltő trópusi madarak, mint a szarvasbőgés idején dominanciáját fitogtató bika, mint a figyelmet magára élénk sminkkel, rúzzsal, mély dekoltázzsal, combközépig érő lakkcsizmával felkelteni vágyó utcalány. Mivel azonban nemzetközi politikai súlya nincsen szinte semmi, marad a látványos oppozíció, a harsányság, az ostoba dac.

A környezete persze mindenben kiszolgálja. Palkovics a Fudan Egyetem egyre menthetetlenebbnek tetsző ügyét magyarázza. Mivel átláthatóságról itthon ebben a dologban sem beszélhetünk, senki nem tudja, mire jó ez az egész a magyar adófizetőnek. Ugyanez a helyzet a paksi bővítéssel is. Miközben a természetes szövetségeseink közül senki nem nézi jó szemmel egyiket sem, a magyar külpolitika élénken nyalja a nagyhatalmi seggeket, transzparencia híján a jó ég tudja minek a reményében. A német külügyminiszter nemrégiben „teljességgel felfoghatatlannak nevezte”, hogy Magyarország megvétózta a közös EU-s nyilatkozat elfogadását a hongkongi demokrácia lábbal tiprásának ügyében Kínával szemben. Vajon Heiko Maasnak maradt-e kifejezése arra, hogy ezúttal az izraeli-palesztin konfliktussal összefüggésben Magyarország a feleket tűzszünetre felszólító állásfoglalásból vonta ki magát. Erre talán már szavak sincsenek.

Azt gondolom, az ilyen lépések sora szégyen. Azt gondolom, ez Magyarországnak kifejezetten káros. És most már nemcsak a nemzetközi megítélésünk, a presztízsünk miatt. Előbb, vagy utóbb érzékelhető módon fájni fog gazdasági értelemben is. Csak egyetlen példa. Ha jól tudom, eddig egyetlen diktatúra, vagy illiberális demokrácia sem létesített autógyárat Magyarországon. Csakis olyan anyavállalatok, amelyek valós demokráciákban működnek. Pontosan tudja mindenki, ezek a vállalatok milyen jelentős mértékben járulnak hozzá úgy a foglalkoztatáshoz, mint a technológiai fejlődéshez, s a hazai beszállítókon keresztül a magyar gazdasági eredmények egészéhez. Tudjuk persze azt is, nem a két szép szemünkért vannak itt, hisz jól járnak ők is velünk. Az viszont bizonyos, hogy nem vagyunk számukra pótolhatatlanok. Nem is kell kivonulniuk, elég, ha nem itt fejlesztenek a továbbiakban, s megnézhetjük magunkat.

Ha mi állandóan más utat járunk, más utat fognak járni ők is. És ne higgye senki, hogy egy külügyminiszter felháborodása nincsen hatással e cégek befektetési kedvére. Márpedig, ha hoppon maradunk, lemaradunk. Kidülleszthetjük a mellkasunkat fajdkakas módjára, attól még nem mi hordjuk a vadászpuskát. Előadhat szegény Menczer Tamás bármilyen agyafúrt magyarázatot, hogy miért nem támogatjuk a tűzszünetet követelő nyilatkozatot, Izrael ettől még nem lesz a puszipajtásunk, a szövetségeseink pedig az eddigieknél is ferdébb szemmel néznek ránk. Eddig azt hittem, létezik valami – általam nem ismert – politikai racionalitás ezek mögött a lépések mögött. Ma azonban elolvastam Orbán reagálását az egykori szlovák miniszterelnök, Mikuláš Dzurinda egy interjújára, s be kellet látnom, hogy tévedtem.

Nincs itt semmiféle racionalitás. Aki német-francia helyett német-francia-V4 hárompilléres erőközpontról beszél, az lázálmokat kerget. Aki veszteségként könyveli el a tőlünk kivitt profit és osztalékjövedelmet, az kínáljon nemzeti alternatívát a hazánkban működő külföldi járműipar tevékenységére. Aki fájlalja az „agyelszívást”, az ne hozza lehetetlen helyzetbe itthon a kutatás és az egyetemek autonómiáját. Aki nem szeretné, hogy baleknak nézzék Magyarországot, az ne viselkedjen úgy, mint egy balek. Az magamutogatás helyett a szövetségeseivel együttműködve, a közösség számára is értelmezhető teljesítményt felmutatva próbálja meg elnyerni azok tiszteletét, mert üres követelőzéssel azt nem fogja megkapni soha. Ha pedig képtelen erre, úgy itt az ideje, hogy átadja a helyét másnak.

Képek forrása: Fatih Aktas - Anadolu Agency via AFP / Miniszterelnöki Sajtóiroda - Benko Vivien / hvg.hu / civilhetes.net