Igyekszem mindig betartani a közlekedési szabályokat. Különös tekintettel a sebességkorlátozásra.

Ha egész nap porban, koszban dolgozik valaki a tűző napon, alig várja, hogy hazaérjen, s egy hűsítő zuhany alatt megtisztuljon.

A hatalom, a hatalom kiszolgálói és hatalommal ilyen-olyan okból elégedettek sokasága kezd valami vallási kasztra emlékeztetni.

Dúl a kis magyar feljelentgetősdi. Imádtuk történetileg is ezt a rongy műfajt, ám úgy tűnik, máig nem sikerült kinőni belőle. Különösen működik ez akkor, ha a törvénykezés még jogalappal is szolgál hozzá.

Most valami nagyon durva káromkodásnak kellene kitörnie belőlem. A dühnek utat kell találnia, különben belülről veti szét az embert. De szerintem nemcsak belőlem.

Általában irigyelni szoktuk a skandináv országokat. Persze ízlés dolga.

Van egy jó és egy rossz hírem. Melyikkel kezdjem? Ismerős, ugye?

Újra, meg újra felcsendül a dudaszó a Clarck Ádám tér környékén, kifejezendő, hogy vannak, akik nem feltétlenül értenek egyet a kormány járvány ügyben hozott intézkedéseivel.

Úgy tűnik, ahogy Orbán nem tud meglenni a harcai nélkül, úgy Kövér László sem bírja, ha nem állhat elő a maga heti – minek is nevezzem, hogy ne legyen túlságosan bántó – bárdolatlanság adagját.

A Lánchíd budai hídfője. Politikai demonstráció. Dudaszó.