Van egy jó és egy rossz hírem. Melyikkel kezdjem? Ismerős, ugye?

Ezúttal azonban tényleg így vagyok a Freedom House jelentésével, amellyel a 444.hu-n találkoztam. Na, jó, az örömhöz erős jóindulatra van szükség, vagy épp ostobaságra. Ez nem a kinyílott a pitypang kategóriája. Nagyon kemény elhatározásra van ugyanis szükség ahhoz, hogy már annak is örülni tudjunk, ahová most éppen a Freedom House besorolt bennünket.

Szóval annak kellene örülnünk, hogy Magyarországot még nem sorolják se a félig, se a teljesen szilárd autoriter államok közé. Pedig nekem határozottan az volt a benyomásom, hogy kormányzati ciklusok hosszú során keresztül ebbe az irányba haladunk. De most itt a jó hír, kívülről nézve még mindig nem tartunk itt. Örvendjünk hát!

Halleluja!

Ennek apropóján, aki akarja, dicsőítse Orbánt. Tulajdonképpen talán méltó is rá. Hiszen a jelenlegi felhatalmazásra összehozott határozatlan idő mégsem jelenti azt, hogy örökre. Vagy hát ki tudja? Viszont tényleg komoly önkorlátozással állunk szemben. A parlamenti kétharmad lazán megszavazta volna neki a határozatlan idejű felhatalmazást is. Ez is hozzájárulhatott ahhoz, hogy ne kerüljünk szégyenpadra a félig (pl. Örményország), vagy teljesen szilárd (pl. Oroszország) autoriter államok közé. Valószínűnek tartom ugyanakkor, hogy a jelentés kiadásakor a Freedom House még nem tudott a legújabbról. A veszélyhelyzet végéig a kormány korlátozza az információs jogokat.

Ennyit a jó hírekről. A rossz hír az, hogy kicsúsztunk a szilárd és a félig szilárd demokráciák közül. Bánja a fene – legyintenek rá nyilván sokan. Tegyék. Nekem azonban nem mindegy hol, hogyan, milyen közegben élek. Valahogy úgy alakult, hogy engem demokratának neveltek. S ha a nevelésemre irányuló erőfeszítések zöme hiábavalónak is bizonyult, ebben a tekintetben talán mégis elérte a célját. Megrögzött, ha tetszik, szenvedélyes demokratának tartom magam, akit bánt, ha ilyen jelentések látnak napvilágot a hazámról.

Lógó orral vagyok tehát kénytelen tudomásul venni, hogy így jártam. Kezdhetem ízlelgetni ezt a bizarrnak tetsző szókapcsolatot: hibrid rezsim. Még az sem vígasztal, hogy a hibrid kifejezésnek ma kifejezetten kedvező akusztikája van. Gépjárművek esetében legalábbis egy pozitív cél elérése érdekében való elköteleződést jelez.

Hiába forgatom azonban a számban ezeket a szavakat, sehogy nem akar kijönni belőlük kellemes íz. Talán rágósak is egy kicsit. Különös tekintettel erre az enyhén szólva is büdös új intézkedésre. Minden állam demokratikus működésének alapvető feltétele a véleménynyilvánítás szabadsága, aminek meghatározó eleme az információszabadság. A személyes adatok védelme és elérhetősége mellett ez a közhatalomra vonatkozó információk megismerését is jelenti. Ezek nélkül azt se átlátni, se ellenőrizni, se megalapozottan bírálni nem lehet. Az ilyen értelemben vett információ a közéletben való részvételnek is feltétele, ami ugye megint csak feltétele annak, hogy demokráciáról beszélhessünk.

Úgy tűnik, a veszélyhelyzet végéig most sutba vághatjuk az információs önrendelkezés jogára és az információszabadságra vonatkozó igényeinket. Egy laza kormányrendelettel kaptunk nemzeti kormányunktól az újabb sallert. Minden e jogokkal összefüggő „intézkedést a veszélyhelyzet megszűnéséig fel kell függeszteni…” A határidők 15 napról 45 napra hosszabbodnak. Ők majd teszik a dolgukat, mi pedig csak ne akarjunk belelátni a ténykedésükbe. Az indok világos: ne legyen szükség személyes találkozásra az információk kikérése során. Az előzetes elektronikus tájékoztatást teljesítettnek kell tekinteni. Hogyan is működhet így szabad sajtó? Fékek és egyensúlyok? Ugyan!

A hírre az ember más fel sem kapja a fejét. Csak a bennem élő szenvedélyes demokrata háborog. Az országra pedig – úgy tűnik – újabb metamorfózis vár. A hibrid rezsim cseppet sem dicsőséges kategóriája felől szép lassan megindulunk az autoriter államiság irányába.

Képek forrása: origo.hu / 444.hu / dasblog.hu / index.hu