A hatalom, a hatalom kiszolgálói és hatalommal ilyen-olyan okból elégedettek sokasága kezd valami vallási kasztra emlékeztetni.

Kialakult egy kizárólag rájuk jellemző, szimbolikus beszédmódjuk. Furcsa, látszólag misztikus erővel rendelkező szavakat használnak. Olyan problémákat tesznek a közbeszéd tárgyává, amelyek egy racionális szövegkörnyezetben értelmezhetetlenek.

Próbálom elfogulatlanul végig gondolni az eddigi kormányzati ciklusok sorát, de ehhez a révülethez még csak hasonló tendenciát sem tudok felidézni a rendszerváltás óta. Egyetlen kormány sem – talán még Orbán első kormánya sem – lovagolta meg ilyen vehemenciával a gyűlölet politikáját. Kritizáltak persze liberális és konzervatív politikusokat, de nem kreáltak ellenségképet se magából a liberalizmusból, se a konzervativizmusból. Szidták a kozmopolitákat és a nemzeti érdekeket mindenek fölé helyezőket, de nem démonizálták egyik ideológiát 

Voltak viták az Unió előnyeiről és hátrányairól, de egyik kormány sem vállalta az általunk is elfogadott uniós alapértékek megkérdőjelezését, semmibe vételét. Voltak diplomáciai konfliktusaink egy-egy országgal, ám Magyarországnak évtizedekig komoly respektje volt a keleti blokk felszámolásában játszott vitathatatlan szerepe miatt. Mára ez az elismertség semmibe veszni látszik, s olyan mértékű elszigetelődés lépett a helyébe, amely legfeljebb a trianoni döntés időszakában volt jellemző.

Politikai értelemben az ország ’89 óta megosztott. Ám ezidáig soha nem gyűlölte az egyik tábor – és jellemzően csak az egyik – a másikat. Hogy hol kezdődött ez az egész, ki tudja? Ám az, hogy e megosztottság következményei nemcsak szomorúak, de károsak is mind az egyénre, mind a társadalom egészére nézve, az egészen bizonyos.

A hitbéli buzgalom gesztusnyelvének összefonódása a szimbolikus politizálással kívülről nézve olyan, akár egy színdarab. Pontosabban – nem akarva senkit megbántani –, mint egy bohózat. Nézem a videót Szél Bernadett hétfői vegzálásáról. Már régen kifogytam a szavakból, amelyek a felháborodásomat érzékeltetni tudnák. Felháborító, vérlázító – ezek nagyjából úgy viszonyulnak a tényleges indulataimhoz, mint a magyar labdarúgó válogatott játékereje 2013. októberében a holland csapatéhoz. Akkor Hollandia ellen kaptunk ki 8:1-re Amszterdamban. Most a szavaim szenvednek vereséget.

Az egész jelenet egyszerűen röhejes. Tökéletes tünete ugyanakkor annak, ahogy ez a mostani rezsim semmit nem tud kezdeni a kormánykritikus megnyilvánulásokkal. Az intézkedő rendőr szerencsétlenkedésében Orbán és holdudvara tehetetlensége tapasztalható meg. Próbál udvarias lenni. Nem megy neki. Próbál választékosan fogalmazni. Nem megy neki. Próbálja jogszabályi hivatkozásokkal körül bástyázni magát. Nem megy neki.

Előbb a képviselő asszonynál lévő zászlóval van baja. „Azért került megállításra továbbiakban intézkedés alá vonva.” A Mikroszkóp Színpad nézőinek nevetésében, ha ők figyelnék a jelenetet, ekkor még ott volna némi bizonytalanság. Ez már a műsor? Lehet röhögni? Igen, hölgyeim és uraim. Csak tessék, tessék. A félénk nézőtéri összekacsintásokban ott lenne a felismerés. A közös kulturális alap. Te, ez nem az Operatív Törzs tájékoztatója? Ott beszélnek így.

„… mint zászló mint demonstrációs kellék szolgáltat Önnél…”

Átszakad minden gát, s röhög a közönség. Igen, ez itt a hatalom maga. Odaállítanak valakit, hogy aztán az ő farkával verjék a csalánt. Hogy ő csináljon bolondot magából a hatalom ostoba arroganciája miatt. Ilyenek ők mind. Épp ennyire esetlenek, épp ennyire humortalanok. És ettől nevetségesek. Pont, mint ennek a rendőrnek a mondatai. Hullámokban tör elő a nevetés a nézelődők között. Tényleg olyan, mint a kabaré. Mert ott lehet felszabadultan röhögni. Akár egy szelep az ország fenekén. Csakhogy ez itt mégsem a kabaré. Ez Budapest belvárosa. Ahol szabálysértési eljárást kezdeményeznek egy országgyűlési képviselővel szemben, mert van nála valami drapéria és közben zenét hallgat a kocsijában. Magyarország 2020. május 18.

Kínos az egész. De hát zászló-e az uniós lobogó, ha zöld? Vagy csak közönséges vászon? Ha az utóbbi, akkor mi a baj vele? Ha az előbbi, akkor meg pláne! Dereng a logika. Ha zászló, s mint ilyen, egy demonstrációs kellék, akkor ez itt egy demonstráció. Aha. Értem. Ráadásul ketten ülnek a kocsiban. Ha pedig ketten vannak, akkor ez már minősíthető akár gyűlésnek is. Az pedig ugye jelenleg tiltva van. Feltéve, hogy „közügyben való véleménynyilvánítás céljából” (2018. évi LV. törvény) ülnek ketten abban a kocsiban. De ezt honnan is lehetne tudni? Úgy tűnik, nem állítanak meg mindenkit. Netán vadásznak Szél Bernadettre?

S ha gyűlés? „Gyűlés helyszínén való tartózkodás tilos” - 46/2020. (III.16.) Korm. rendelet. Nem gépeltem el. Így sikerült megfogalmazniuk a nemzeti fogalmazóknak. Szóval, ha gyűlés, akkor mindenki tilosban jár, aki a közelben tartózkodik. A kerékpárúton és környékén, ahol elég balesetveszélyes módon megállították a képviselőasszony kocsiját. A rendőr hosszú perceken át forgalmaz. Ez valószínűleg azt jelenti, hogy fülbesúgós technikával tájékoztatják, van jobb is, mint a zászlós balhé. Szél Bernadett ugyanis gyűlésezik. Mostantól a biztosúrnak erre kell hivatkoznia.

Nem folytatom. Tényleg kabaré. A hatalom impotenciája egyetlen jelenetsorban. Nem hozom szóba se a demokráciát, se azt, hogy rendőrállam, diktatúra, a szólás és véleménynyilvánítás szabadsága. Látható, hogy ez a rendszer retteg az ellenállás, a kritikai gondolkodás legszelídebb formáitól is. S mivel a demokráciákban megszokott megnyilvánulásokkal képtelen kezdeni bármit is, intézkedéseiben megteremti saját kabaréját. Mégsem tudok röhögni rajtuk. Így aztán marad a szomorúság, a melankólia, némi depresszióval fűszerezve.

Képek forrása: 24.hu / borsonline.hu / facebook.com / kieselbach.hu / nyugat.hu