Most valami nagyon durva káromkodásnak kellene kitörnie belőlem. A dühnek utat kell találnia, különben belülről veti szét az embert. De szerintem nemcsak belőlem.

Nem nagyon értem, a felháborodás miért nem ver hullámot Battonyától Nemesmedvesig. Fiatalnak és idősnek, férfinak és nőnek, így, vagy úgy gondolkodónak egyszerre kellene üvöltenie, hogy eddig és ne tovább! Elég volt!

Miközben áll a bál, hogy Varga Judit felszólalhat-e Orbán helyett azon a fórumon, ahová a magyar miniszterelnököt hívták meg, miközben a közbeszéd azt találgatja, milyen ingatlanban kezd új életet Rogán-Gaál Cecília, s milyenben Rogán Antal, miközben a román parlament trianon-emléknapról fantáziál, valami elkezdődött. Elkezdődött az, amit senki nem akarhatott, hogy visszatérjen. Lehetett tudni, hogy be fog következni. Mégis, évtizedekkel a rendszerváltás után talán senki nem hitte komolyan, hogy ez bekövetkezhet.

A közelmúltban Szerencsen és Gyulán is eljárás indult rémhírerjesztés miatt egy-egy személy ellen. Szinte érdektelen, mi az a konkrétum, ami indokolttá tette ezt a drasztikus fellépést. Az egyik helyen két rendőrautó és öt rendőr. Hajnali jelenlétük komoly veszélyhelyzet képzetét kelti. Úgy értem, ha abból indulok ki, hogy egy ilyen fellépésnek arányosnak kell lennie, akkor még a TEK távolléte ellenére is valami veszélyes bűnöző letartóztatására gondolnék. Öt rendőr, házkutatás, informatikai eszközök lefoglalása, ez bizony komoly erődemonstráció.

Ennél kisebb rendőri jelenlét esetében is összesúgnak a későbbiek során az ember háta mögött. Egyetértően bólogatnak, hogy ugye nem zörög a haraszt… Az a piszok haraszt viszont zörög, hiszen fújja a szél. Akiért ennyi rendőr jön, annak biztosan van valami vaj a füle mögött. Ismert pszichológia ez. Húsz év múlva is beszélni fognak róla. Emlékszel, amikor a dokit hajnalban elvitték a rendőrök? Akkor már senki nem fog tudni a járványról, a koronavírus-törvényről, csak arról, hogy rendőrök jöttek a fickóért.

Szinte közhelyesen jut eszembe Kafkától A per. „Valaki megrágalmazhatta Josef K.-t, mert noha semmi rosszat sem tett, egy reggel letartóztatták.” Leginkább arra a jelenetre gondolok, amikor K. az ügyéről faggatózik, de szinte semmi információt nem kap. A felügyelő végül a következőket vágja a fejéhez: „Ha pedig most nem is válaszolok a kérdéseire, azért ajánlom: ne annyira ránk gondoljon és arra, hogy mi történik majd önnel, gondolkozzék inkább többet önmagán.”

Embereink most valahogy így lehetnek. Nem értik mi történik velük, körülöttük. Nem értik, mert ezt nem lehet megérteni. Mondtak/írtak valamit, ami egy ostoba szabályba ütközik. Ezért aztán meggyanúsították őket rémhírterjesztéssel. Akaratlanul olyan helyzetbe keveredtek, amelyben talán még soha nem voltak. Ezért aztán önvizsgálatba kezdenek, hogy megtudják, vajon miben hibáztak. Nem a rendszer, hanem személyesen ők. Magukat kezdik el hibáztatni, mert ez a rendszer így működik.

Ilyenkor szeretnék a szemébe nézni az összes jogalkotónak ott a parlamentben, akik megszavaztak egy olyan törvényt, amely ennyire lehetetlen helyzeteket tesz lehetővé. Szeretnék megkérdezni minden választót, akik hatalomhoz juttatták ezeket a jogalkotókat. Elégedettek? Tényleg ezt akarták? Hogy visszajussunk nem is a kádári, de egyenesen a Rákosi nevével fémjelzett időszak rossz közérzetéhez? És megkérdezném őket arról is, tényleg erről a rendről álmodtak ’89-ben? Én meg közben egyre építgetem káromkodásból a dühöm katedrálisát.

Képek forrása: prae.hu / police.hu / origo.hu / joe.co.uk