A Stonehenge mellett ért a hír. Épp azon tűnődtem a látványtól lenygözve, miként képes 4500 évet átívelően is összekötni bennünket egy ilyen építmény a megalit-kultúra világával.

Megint alig találok szavakat. Azaz szavak még csak volnának, de nem mindent ír le szívesen az ember.

„Van valami a levegőben…” A Halott pénz dala zümmög a fülemben.

Hazudik, füllent, átver, becsap, megtéveszt, lódít, megvezet, átbasz, hülyét csinál belőled, megtéveszt, ámít, ferdít, hantáz, ködösít, hülyít.

Utálok csalódni. Gyűlölöm a csalódás minden formáját. És nehezen vagyok lépes megbocsájtani. Leginkább sehogy. Valami inverz Gombóc Artúr vagyok.

Na, most kezd igazán elegem lenni ebből az egészből. Úgy istenigazából.

Mivel belügyeink alakulása túlzottan sok örömmel nem kecsegtet a közeli jövőben, a derű megteremtéséhez az ember próbál egyéb forrásokat felkutatni.

Azt hiszem, Magyarország a normális hazáért folytatott küzdelemben végképp elesett.

Anglia déli részéről nézve valami sajátos akusztikája van minden hazai történésnek.

Lesznek itt bajok. Napok óta töröm a fejem azon, hogy kerülhetett egyáltalán képbe a pár napja beiktatott köztársasági elnök asszony.