Anglia déli részéről nézve valami sajátos akusztikája van minden hazai történésnek.

Furcsa ezt így kimondani, leírni, de az EU-n kívülről szemlélve az otthoni dolgokat, az a benyomása támad az embernek, mintha Orbán kezdene megfakulni. Szép lassan beleszürkül a miniszterelnökségbe. Mondjuk ki, a mi Viktorunk mára unalmassá vált. Unalmas, mert teljes mértékben kiszámítható. A rajongók lelkesedése persze ettől még fikarcnyit sem csökken. Orbán országlása mellett szürkévé váltak ők is. Talán egyszerre veszítették el az új iránti fogékonyságukat és a humorérzéküket.

Kicsit már-már sajnálom is. A miniszterelnökséget nálunk az olimpiai ciklusoknak megfelelő időszakokban mérik. Sportolóktól tudjuk, milyen nehéz motivációt találni ahhoz, hogy újabb négy éven keresztül alárendeljen az ember mindent annak, hogy aztán négy év múlva megint ott legyen a csúcson. Ráadásul, ha nem jön össze, akkor minden hiábavaló volt. Attól tartok, Orbán is így van ezzel. Az előtte álló négy esztendő mintha csak arra szolgálna, hogy aztán hatodszor is összejöjjön neki. Sőt. Nem lehet véletlen, hogy az eskütételét követően tíz év távlatában beszélt.

Milyen érzés lehet, ha valaki 18 évesen hozzájut egy Bugatti La Voiture Noire-hoz. Az értéke úgy 18,7 millió dollár. Miről álmodozzon ezek után. Egyszerűen nincs mire gyúrni. (Jó, ami az autókat illeti, azért van.) Magyarországon a hatalmi ambíciók kiéléséhez – azt követően, hogy többször voltál miniszterelnök –, nem nagyon van értelme energiát fektetni bármibe. Verheted a melled, hogy „Magyarország vált a nyugati világ utolsó keresztény-konzervatív bástyájává.” Érdekel ez még valakit egyáltalán? És attól, hogy non coronat, ki foglalkozik Ugocsával? Ne vicceljünk már. Egyáltalán mi a jó ebben nekünk, magyaroknak? Úgy tetszik, ettől se az euro árfolyama nem lesz kedvezőbb, se a gáztározóink feltöltöttsége nem válik megnyugtatóbbá. S ettől még ugyanígy nem lesz magas színvonalú egészségügyi ellátásunk, se a 21. századnak megfelelő minőségű közoktatásunk. Ezekhez ugyanis – úgy tűnik – a rend és megleckéztetés helyett először is a területekért felelős önálló minisztériumokra volna szükség.

Szóval az elég ciki, ha az ember kifogy az álmokból. Egy labdarúgásban elért világbajnoki cím talán még kiránthatná Orbánt az apátiából, de az már látszik, ehhez a legirracionálisabb erőfeszítések is kevésnek bizonyulnak. Marad a világpolitika. Az ambíció és a vágy pontosan érzékelhető. Ezek hiábavalósága azonban éppen így. A vezérnek több cikluson átívelő, szívós munkával sikerült elérnie, hogy az EU-ban mára szinte senki nem veszi őt komolyan. Trumpizálódott, putyinizálódott. Mivel az Unióban szép lassan elveszítette minden támogatóját, a tisztelet, a megbecsülés és az elismertség iránti olthatatlan szomja az öreg kontinensen borítékolhatóan nem fog soha csillapodni.

Bájos az a történet, amit Vágvölgyi B. András idézett fel a 24.hu-ban megjelent, Mohos Márton által vele készített interjúban: „Kéri László az egyetemen tanára volt a fideszes társaságnak, ő írta, hogy amikor ’82-ben egy nemzetközi alkotmányjogi szemináriumon előadta nekik, hogy az USA elnöke kizárólag Amerikában született amerikai ember lehet, Orbánnál kis híján eltörött a mécses. Valószínűleg azért, mert ekkor tudatosult benne, hogy akkor az azért nem jöhet össze neki. És simán elhiszem, hogy az Egyesült Államok vezetésére is képesnek, alkalmasnak tartotta magát. Már akkor féktelen hatalommánia jellemezte, és kétkedés nélküli, túlzott magabiztosság, vagyis mindaz, ami egy autoriter, invazív személyiségre ráillik. Tehetséges és szörnyen veszélyes, különösen a 2002-es veresége óta, ami nagyon megsújtotta, szerintem akkor mormolta maga elé azt a III. Richárd-mondatot, hogy ’úgy döntöttem, gazember leszek’.”

Így volt, vagy sem, én nem tudhatom. Személyiségalkatának jellemzésére viszont kiválóan alkalmas sztori. Szinte biztos vagyok benne, hogy – ha egyre fáradtabban, egyre csüggedtebben, egyre magányosabban is – minden erejét beleadva fog készülni újra 2026-ra. S mivel igaz, hogy eb ura fakó, mindig lesznek, akik vele, neki tetsző módon csaholnak. Ám hogy miért fut neki újra, azt talán maga sem tudja. A profi bokszoló pontosan tudja, mikor kell visszavonulnia. Egy vereség talán belefér. Onnan még hatalmas akarattal fel lehet állni, ahogy neki is sikerült. De senki nem maradhat az idők végezetéig a csúcson. Orbánról terjed az az anekdota is, hogy egy meccsnek a végét nála nem a játékidő határozza meg, hanem az, amikor végre az ő csapata vezet. Mit mondjak? Ami a hazai ringet illeti, most épp nyerésre áll.

Képek forrása. youtube.com / financer.com / hvg.hu / varosikurir.hu