Kell ahhoz némi mazochizmus, hogy az ember Orbán-beszédeket hallgasson, olvasson. Bennem talán most azért tombolt ez a szenvedés utáni vágy, hogy egyéb bajaimról elterelje a figyelmemet.

Nem nagyon ment a gépelés a napokban. Hogy őszinte legyek, most se nagyon megy. Írom hát lassan, ballal csupán egy ujjal, mint régen, de írom, mert ki kell írnom magamból.

Közhely, hogy a július-augusztus uborkaszezon a politikában. Tudja fene, én ezt valahogy nem érzékelem.

Vége. A franciák megnyerték. Ennyi volt. Mivel én is a bűvös majdnem tízmillió közé tartozom, nyilván már önmagában ettől is szakértője vagyok a sportágnak.

Fura dolog a bizalom. Rengeteg minden egyszerűen nem működik nélküle.

Háromszoros hurrá! Az örömöt is tanulni kell.

Esküszöm, ha a szívemre hallgatnék, akkor most a Tudósoktól inkább a Gyere be a diszkóba című nótáról kezdenék hosszabb értekezésbe.

Áll a bál az Operaház Billy Elliot előadása körül. Nem kell nagy bátorság ahhoz, hogy bevalljam, nem olvasom a Magyar Időket.

A barátok támogatása mérhetetlenül sokat segít, ha kórházba kerül az ember. Én legalábbis úgy vagyok vele, hogy a látogatásaik fizikai értelemben is erőt adnak, ha írnak, az a szívemet melengeti, de ha elhiszik, ha nem, érezem azt is, amikor „csak” gondolnak rám.

Amikor az ember kórházban fekszik – szerintem a legtöbben így vagyunk ezzel –, mindig máshova vágyik.