Ennél azért jóval többet gondoltam róluk. Már ha igaz ez az egész.

Valami furcsa enerváltságot érzékeltem ezen az október 23-án. Félre ne értse senki, nem balhét vártam.

Ünnepre készül az ország. Valahogy mostanra még kimondani is furcsa. Az ország.

Nem számítottam rá, hogy ennyire hamar elkezdődik, de úgy látszik, az ösztönökből előtörő zsigeri gyűlölet máris felülír minden józan megfontolást.

Néhány napig biztosan eltart, ameddig megemésztjük az előválasztáson történteket. Ki könnyebben, ki nehezebben.

Megvallom, ahelyett, hogy csökkennének az aggodalmaim, épp ellenkezőleg, napról napra növekednek.

Amennyire meg tudom ítélni, a Fidesz stratégiája az országgyűlési választások előtt jellemzően négy dologra összpontosít. Egyike ezeknek az eszelős kedélyjavító pénzosztás.

Folytatódik az előválasztási rémálom. Lassan olyan ez az egész, mint egy horrorfil.

Ha létezne olyan, hogy politikai orgazmus, s ennek volnának látható jelei, a magam részéről tutira ezeket a tüneteket vélném fölfedezni minden olyan Orbánról készült képen, amely Karácsony visszalépésének hírét kommentálva mutatja a miniszterelnök arcát.

Kormányoldalon aligha örülnének jobban bárminek, mint ami az előválasztásokkal összefüggésben a versenyben maradt három jelölt között zajlik.