Blogger Bob

Katarzis nélkül

2021. október 27. - Blogger Bob

Ennél azért jóval többet gondoltam róluk. Már ha igaz ez az egész.orban_marki_zay.jpg

Mondjuk az sem esik túl jól, hogy lassan nincs semmi ebben az országban, amit meg ne kérdőjelezne az ember. Pedig Márki-Zay lejáratásának ez a kusza szövedéke egy normális országban szerintem elég hihetetlennek tűnne. Helyezzük csak sorba a történet egyes fejezeteit. Szinte kivétel nélkül tartalmaznak életszerűtlen mozzanatokat. Röviden: 1. Készül egy dokumentum Márki-Zayról. 2. Ez egy fideszes képviselő kezébe kerül. 3. Az illető átadja egy DK-s képviselőnek. 4. Ő ezt eljuttatja a hódmezővásárhelyi polgármesterhez. 5. Márki-Zay a dokumentumot nyilvánosságra hozza.

kep1.jpgKezdjük azzal, hogy egy kampány során mindig készülnek hasonló tárgyú anyagok. A politikai ellenfelek profiljának megalkotása, erősségeik és gyengeségeik feltárása jogszerű keretek között tökéletesen természetes dolog. Enélkül egy választási küzdelmet se kicsiben, se nagyban nem lehet megnyerni. A kérdés inkább az, mennyire tartják be az adatgyűjtés törvényes útját. Többnyire sehogy. Leginkább sehol. Ha komoly a tét – márpedig egy miniszterelnök-jelölt esetében nagyon is komoly –, akkor jelentős erőforrásokat összpontosítanak. Jól tudjuk, a Fidesznek, ha a hatalom átmentéséről van szó, semmi sem drága. És épp ez itt a gond. Pénz, paripa, fegyver, szóval minden rendelkezésre áll ahhoz, hogy professzionális módon játsszák le ezeket a játszmákat.

Ebben az esetben azonban nem így történt. Márki-Zay 2018 februárjában Lázár János városában lett polgármester. Talán nem járok messze a valóságtól, ha azt gondolom, 2010 óta ez volt az egyik legnagyobb gyomros a kormányerők számára. Beszorította a levegőt a Fidesz bordái közé. Ha a mostani ellenzéki összefogáson belül korábban nem is játszott kiemelkedő szerepet, már csak a zsigeri bosszúvágy is összeszedettebb támadást követelt volna személye ellen. Ez a dokumentum azonban leginkább arra emlékeztet, amikor hülyegyerekek játszanak titkosügynökösdit. Fantáziálnak kicsit arról, milyen lehet a jelentéseket gyártó mai ügynökök munkája, aztán elkezdenek butácska összefüggéseket papírra vetni. Filmekből, regényekből tudják, hogy a megfigyelés eredményét illik fejléccel ellátni, de még azt sem képesek tisztességesen megoldani.

jelentes_marki-zay.jpgIlyen dokumentumokat önszorgalomból csak fantázialovagok készítenek. Rendes körülmények között mindig van megbízó. Alig hihető azonban, hogy egy klasszikus értelemben vett megbízónak egy ilyen gagyi anyagot át merne adni bárki. Ha az én munkavállalóim közül valaki ilyen amatőr, helyesírási hibáktól hemzsegő fércművet tenne az asztalomra, másnap biztosan nem kellene felvennie a munkát. De most tényleg! Ha megbízok valakit, tudom mire képes és mire nem. Ilyen „kényes” feladattal ki bíz meg olyan embert, aki képtelen különbséget tenni az „illetően” és az „illetve”, a „mint” és a „mind” kifejezések használata között? Professzionális hírszolgálatok már ez utóbbi hibából is képesek szűkítést végezni egy zöngétlenítő nyelvjárási területről származó személyre. Az igekötők helyesírásáról, a szintaktikai hibákról és egyéb nyelvi bénázásról nem is beszélve. Egyszerűen rémes.

A munkamódszerek felsorolására utaló cím tárgyilagosságot és hozzáértést sejtet, de maga a felsorolás kifejezetten gyerekes. Különösen a „számítástechnikai többlettudást igénylő adatbázisok felkutatása”. Mintha e magamutogató többlettudás volna a hangsúlyos, s nem az, hogy a nyilvánosság számára nem hozzáférhető adatbázisokból is információkat igyekeznek nyerni. Ugyanakkor átpörgetve a 67 oldalas dokumentumot, azon töröm a fejem, mi lehet benne az a szupertitkos adat, amely csak titkos adatbázisok feltörésével válhatott hozzáférhetővé. S ha már a két előválasztási forduló között ennyire fontossá vált Márki-Zay személye, ugyan hogy a csudába kerülhetett ez az anyag egy megbízhatatlan fideszes képviselő kezébe, hacsak kep3.jpgnem ő maga a megbízó. Ám ha ez utóbbi helyzet áll fenn, mi a fészkes fenének adná át a dokumentumot egy DK-s képviselőnek? Az pedig ugyan miért fogadja el? S ha elfogadja, miért adja át az érintettnek? S ha átadja, miért nem teszi azonnal? Végül, ha Márki-Zay nyilvánosságra hozza, miért nem közli a pontos körülményeket?

Kis magyar kémtörténet. Nagyjából annyi izgalommal, mint egy Mezőkövesd – Gyirmót elsőosztályú labdarúgó találkozó, ahol a pulzus nem a játék fordulatossága és magas színvonala miatt válik szaporává, hanem attól az elkeserítő érzéstől, hogy nekünk megint csak ennyi jutott. Megint csak ennyi. Még a leleplezés izgalmától is megfoszttattunk e harmadrangú kémjátszmában, amelynek se dramaturgiai íve, se morálisan értelmezhető tanúsága, egyáltalán, semmiféle haszna nincs senki számára. Félő, hogy megint magunkra maradunk, a saját gondjainkba zárva, katarzis nélkül.

Képek forrása: markizaypeter.hu/wp-content/uploads/2021/10/jelentes-_-MZP.pdf / hvg.hu

A bejegyzés trackback címe:

https://bloggerbob.blog.hu/api/trackback/id/tr7216736690

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása