Megvallom, ahelyett, hogy csökkennének az aggodalmaim, épp ellenkezőleg, napról napra növekednek.

Mindig is utáltam az elmebeteg vezetőket vizionáló konteókat. Nem érdekeltek se a nyilvánosság előtt nyíltan közzétett, se az eltitkolt pszichiátriai kezelések. Ma úgy látom, korábban pozitívan álltam a világhoz, s abból indultam ki, hogy egy őrült elme pajzsra emelése egyetlen gazdasági, vagy politikai csoportosulásnak sem lehet érdeke. Nem szellemi deficitről beszélek. Azt még elnézte az ember, amikor az ifjabb Bush első beszédei egyikében megfeledkezett arról, hogy Spanyolország nem köztársaság, hanem királyság. Lámpaláz, elfuserált felkészítők, vagy bármi más is lehet egy ilyen baki hátterében. Azt azonban soha nem hittem, hogy komplett bolondok válhatnak világpolitikai tényezőkké. Úgy tűnik, meglehetősen naiv voltam.

Először talán Trump elnökké választásakor bizonytalanodtam el. Nem is annyira az elnök döntései, mint inkább a verbális és nonverbális kommunikációja hozott zavarba. A demokrácia működési mechanizmusai azonban vannak annyira fejlettek az USA-ban, hogy megvédjék az országot az elnöküktől, amikor arra szükség van. Tekintélyelvű rendszerekben ugyanakkor – főleg olyan országokban, ahol egy házelnök lazán és következmények nélkül jelentheti ki, hogy a fékek és egyensúlyok rendszere hülyeség, s jó volna elfelejteni az egészet – jóval nagyobb a kockázat veszélye. Ha úgy hozná a sors, hogy egy elmeháborodott kerül hatalomra, akinek minden erő a kezében összpontosul, ugyan mi tarthatná vissza őt a károkozástól egy ilyen országban?

Borzasztóan nagyot csalódtam Karácsony Gergelyben. Tudja a fene, hogy van ez, de én a tisztességét a történtek ellenére sem vonom kétségbe. Megítélésem szerin jó főpolgármestere ő a fővárosnak és igazi demokrata. Amit sokan határozatlanságnak tudnak be, s az alkalmatlanság tüneteként értékelnek, az szerintem a döntései előtt mérlegelő, a lehetséges következményeket morálisan is átgondoló politikus megnyilvánulása. Ilyen értelemben Karácsony tétovaságával nincs semmi bajom. Ellenben az, ahogy nagyszámú támogató szavazat birtokában az előválasztás első fordulóját követően viselkedett, nos, az tényleg komoly zavarodottságra utal. Magyarországon szinte természetes, ennek ellenére végtelenül szomorú, hogy nem tudhatunk a küzdelemből való kiszállásának valódi okairól. Arról, hogy milyen háttéralkuk kényszerítették erre az eszelős lépéssorozatra. Amit tett, az az én szememben egyszerre árulás és politikai őrültség, amit utólagosan alátámasztanak ennek az őrült „Gyurcsány SMS-ben zsarolt” sztorinak az állításai, majd visszavonása.

De ugyanilyen, az épelméjűség kérdését felvető történet Márki-Zay felemelkedése, tündöklése, intenzív ámokfutása, majd prognosztizálható bukása akár a második fordulót, akár a tavaszi országgyűlési választásokat követően. Mert gondolhatja-e valaki komolyan, hogy az ő támogatottságával lehet kormányozni az országot? Kikre támaszkodna a parlamentben? A Fideszre? A DK-ra? Már most, e jelenlegi törpe minoritás pozícióban is lépésről-lépésre kinyír mindenkit maga mellett, s törpesége ellenére megmondó ember akar lenni. Ismerős nem? Attól tartok, valódi politikai támogatottsággal egyálalán nem rendelkezik. Arról nem is beszélve, hogy legtöbbször össze-vissza beszél, már eddig is mérhetetlen károkat okozva az ellenzéki összefogásnak, s a kormányváltó reményeknek.

De ha az őrült károkozásnál tartunk, abban – valljuk meg –, már csak helyzetéből adódóan is a miniszerelnök jár az élen. Késégtelen, neki mindig, minden pillanatban észnél kell, észnél kellene lennie. Minden szavát már kimondása előtt meg kell, meg kellene gondolnia. Sajnos azonban ez nála nem így megy. Utálom, ha laikusok valós, vagy vélelmezett testi tünetekből vonnak le messzemenő következtetéseket. A gondolkodás koherenciájának megítélésére azonban nemcsak a szakemberek képesek. Azt is láthatja bárki, ha egy mondat, egy döntés sért más országokat, ami adott esetben a külhoni magyaroknak éppen úgy komoly érdeksérelmeket okozhat, mint ahogy Magyarország megítélésének is árthat, s hozzájárulhat további nemzetközi elszigetelődésünkhöz.

Normális-e hanyagolni a korlátozásokat, miközben azt érzékeli egy miniszterelnök, hogy lassan bekerít bennünket a negyedik hullám. Normális-e azt adni Nyugat-Európa szájába nagy közönség előtt, hogy ha „hiányzik egy német, jó lesz helyette egy afrikai. Darab, darab.” Vajon hallott Orbán ilyen kijelentést bármely felelős európai politikustól? Alig hiszem. Nem éppen olyan gyűlöletkeltés, gyűlöletbeszéd-e ez az afrikaiakkal szemben, mint ami miatt egyik zártkapus meccset játsszuk a másik után a vb-selejtezők során? Nem őrültség-e azt kijelenteni, hogy az Unió ismételten gázárat akar – érthető, ugye, AKAR – emelni? S nem badarság-e elvárni tőlünk, hogy elhiggyük, a rezsicsökkentés árát nem mi fizetjük meg? És ez csak egy szelíd pének reggeli miniszterelnöki interjú eredménye a Kossuth-on.

Képek forrása: theguardian.com / 444.hu / hvg.hu / facebook.com/gyurcsanyf