Ünnepre készül az ország. Valahogy mostanra még kimondani is furcsa. Az ország.

Már általános iskolában belénk verték a költői képek hülye definícióit. Hogy mi értelme volt, akkor se tudtam, most se tudom. Meg se próbálom eldönteni, hogy ebben az esetben melyikről van szó, de az rémlik, hogy ilyenkor „az ország” kifejezéssel az országban élőket jelölik. Írhattam volna persze azt is, hogy ünnepre készül Magyarország. Akkor is ugyanerről volna szó. A Magyarországon élő emberek ünnepre készülnek.

Szép gondolat. Március 15., augusztus 20. és most október 23. Hogy ismét egy általános iskolai ismerettel hozakodjak elő, az e dátumok által megidézett történelmi eseményekben rejlő értékek képezik együvé tartozásunk közös nevezőjét. Éljen a matematika! Azt, ami egy közösséget nemzetté tesz – jelentsen ez a szó bármit is. Aki megkérdőjelezi, hogy ezek az ünnepek mindannyiunkéi, az a nemzet egységét, integritását kérdőjelezi meg. Magyarul az szétveri a nemzetet. Minden olyan törekvés, amely az itt élők egy része számára igyekszik kisajátítani ezeket a napokat, szükségszerűen nemzetellenes. Minden olyan erőfeszítés, amely megkísérli kirekeszteni az ünneplésből a magyarok bármely csoportját, ugyancsak nemzetellenes.

A nemzet egységét megbontó, azaz nemzetellenes törekvés volt a kokárda kisajátítására tett próbálkozás. 2002. tavaszán, az országgyűlési választások előtt. A Fidesz akkor arra buzdított, hogy aki őket támogatja, március 15. után is hagyja magán a kokárdát. A leggyalázatosabb húzásaik egyike volt. Egyszerűen nem hagytak más lehetőséget azoknak, akik nem velük szimpatizáltak, minthogy a Fidesz „jelvényeként” értelmezzék ezt a nemzeti szimbólumot. S ha jól belegondolunk, a kokárdaviselésből akkor kirekesztettek azóta se pozitív lelkesedéssel, hanem haraggal, valami csak azért is daccal tűzik ki a szépen formált nemzeti szalagot. És persze nem a kokárdára neheztelnek, hanem a tolvajbandára, amely elvett tőlük valamit, amit egészen addig fontosnak, a sajátjuknak, egy ország egészéhez való tartozás szimbólumának gondoltak.

Ezek a tolvajok ma is köztünk járnak. Most éppen október 23-át rabolnák el tőlünk, provokációnak bélyegezve azt, hogy az ellenzék is készül az ünnepre. Más lett volna ez a nap egy, vagy két évvel ezelőtt. S más lesz egy vagy két év múlva is. Most azonban a tavaszi választásokra készülnek. Most nem az ünnep fontos nekik, hanem a harácsolás hatalmi gépezetének átmentése újabb négy évre. Ezért kell ismét kirekeszteni mindenkit a nemzetből, akik nem úgy képzelik a jövőt, ahogy ők. Ezért kell épp most előállni a filmmel, amely egyszerre faragna hőst és áldozatot a gépkocsikat felgyújtó, a Tv Székházat megrohamozó, a rendőrökre támadó huligánokból, a tankot megfújó öregből és a túlkapásokat elszenvedő békés felvonulókból.

Senki ne gondolja, hogy a megrendelők részéről bármilyen együttérzés irányulna a rendőrattak vérző sebesültjei felé. Egyetlen politikai racionalitás működtet itt mindent. Összemosni az akkori szereplőket a rezsim mai kihívóival. A lejáratás és a karaktergyilkosság. Ennyi telik tőlük. Program helyett kirekeszteni, gyűlölködni, egyre csak olajat önteni a parázsra, sót hinteni a sebekre. Egy kormány legfőbb célja aligha lehet más, mint az egység megteremtése az országon belül. A mostani természetesen ugyanúgy tudja ezt, mint bármely más kormány. Csak épp nem teszi. Nem teszi, mert az rontaná a harácsolás hatékonyságát. Márpedig a harácsolás hatékonysága mindenek felett álló követelmény. Ne higgye hát senki, hogy a holnapi napon bármi is október 23-ról szól majd.

Nagy bajban is lennének, ha október 23-át akarnák ünnepelni. Mert akkor tükörbe kellene nézniük, s nem tudnák nem észrevenni, hogy amit ők képviselnek, az nem a szabadságvágyó ’56-os magyarok egykori vágya, hanem épp az, amit le akartak rázni magukról. A kisemmizettség, a túlterjeszkedő hatalomgyakorlás, a jog és a média kisajátítása, a tudás és a munka erőltetett és anakronisztikus szembeállítása mára a hatvanöt évvel ezelőttihez kísértetiesen hasonló helyzetet hozott létre. Olyan helyzetet, amelyben persze a Fidesz aligha képes a változást akaró tömegek oldalára pozícionálni magát. Megfeledkezik róla, hogy rajtuk kívül van még itt egy egész ország, mindazokkal, akik benne élnek.

Mi pedig itt állunk kiforgatva az ünnepeinkből. Jól tudjuk, hogy előbb, vagy utóbb sor kerül az államalapítás ünnepére is. Kirekesztenek, kirekesztenének bennünket abból is, a kereszténységre való hamis hivatkozással. S akkor majd attól retteghetünk, mikor veszik el tőlünk a karácsonyt, s hogy megtalálják majd a módját annak is, hogy csak az így-úgy meg nem jelölt otthonokban sugározzák a Reszkessetek betörőket.

Képek forrása: epa.oszk.hu / index.hu / sorozatwiki.hu