Ha a feje tetejükre állnak is a Fidesz kommunikációs szakemberei az M1 propagandagépezetétől a KESMA médiagóleméig, akkor sem tudják úgy tálalni a tegnapi eredményeket, hogy az elleplezze a mosolyuk őszinteségének hiányát.

Megnéztem újra Borkai 1988-as szöuli gyakorlatát. Azt, amellyel harmadmagával felült a lólengés világának tetejére. Lélegzetelállító, hátborzongatóan gyönyörködtető volt most is. Koncentrált, tűpontosságú.

Hogyan is szokták mondani a hazai labdarúgás színvonalán mozgó szakértőink? Engem valahogy mindig lenyűgöz a szakmaiságuk.

Műtét után, lábadozás közben az ember sajátos optikán keresztül látja a dolgokat.

Valaki válaszoljon már nekem arra rendkívül egyszerűnek tetsző kérdésre, hogy miért nem hagyjuk meg a hitet az ember legszemélyesebb, legbensőbb ügyének?

Elnézem ezt a mérhetetlen tolongást az önkormányzati választások előtt, s hálát adok az égnek, hogy ezekben a napokban nem az állandó lakhelyemen tartózkodom.

Magyarországot ezúttal onnan érte éles kritika, ahonnan néhány hete még jóval barátságosabb hangokat remélt.

Elkeserítő jelenség, amikor a kultúra politikai játszmák színterévé válik.

Úgy tűnik, ebben a visszahúzódós, lazítós időszakomban ez a mostani hét a nagy felismerések hete.

Fura helyzetben vagyok. Egy kicsit el akartam tűnni. Visszavonulni. Magamra, befelé figyelni.