Megy a süketelés megint. Hogy nem így gondolták, nem úgy gondolták, s minden, ami megkérdőjelezi ezt, nem más, mint balliberális propaganda, megtévesztés, ármánykodás, uszítás, lázítás, szóval hazudozás.

Elképesztő, mennyire nem képesek elszakadni a saját narratívájuktól. Persze mi mást is tulajdoníthatnának a másik oldalon állóknak, mint ami az ő lényegüket alkotja. Propagandát, megtévesztést, ármánykodást, uszítást, lázítást, szóval hazudozást. Ennyit tudnak. Ennyire képes a fantáziájuk. Egyszerűen képtelenek azt feltételezni, hogy létezik racionalitás, léteznek érvek, létezik józanság.

Nem. Ők rendesen belehergelték magukat ebbe, s folyamatosan ellenségképeket kreálnak. Előbb Soros, aztán a bevándorlók, kicsit később Brüsszel, majd ¬– vagy egy éve – a tanárok és az orvosok. Az ő mozdonyukat nem a megoldáskeresés tisztessége, higgadtsága, bölcsessége fűti, hanem a hatalomféltésből és végtelen mohóságból táplálkozó izzó gyűlölet. Egy rakás intézkedésüket semmi nem indokolja, legalábbis értelmes magyarázat nem adható rájuk. Nem is erőlködnek vele. Az ő beszédmódjuk leginkább a vallásalapítókéra, prófétákéra emlékeztet. Kinyilatkoztatnak. Miután ez megtörtént, történjen bármi, lássák be akár ők is a tévedéseiket, annak úgy kell lenni, ahogy azt ők kinyilvánították.

Nyilván a soraikban is vannak olyanok, akik belátják, mekkora ordas marhaságokat csinálnak. Belátják, hogy az nem szolgálhatja se a nemzeti érdeket, se a magyar életmód védelmét, ha szembefordítjuk magunkkal az egész világot. Az pedig a legundorítóbb gőg megnyilvánulása, ha válság idején homárt zabálnak a tengerparton, s azt nagy büszkén még közzé is teszik a nyilvánosság előtt. Vagy ha milliókat falnak be egy pár órás repülőúton, vagy két óra alatt gépkocsival is elérhető úticélhoz repülővel érkeznek, s ugyanígy, ha egy küldöttséget három géppel szállítanak. De megteszik, mert elhiszik, hogy ők megtehetik ezt is. Ahogy azt is, hogy nem indokolnak semmit.

De ha belátják is közülük sokan – gondolkodjunk pozitívan –, hogy nincs ez így rendjén, nem tehetnek semmit. Az országon belüli viszonyok képződnek le a kormányban, pártban és a frakcióban. Ahogy értelmes kérdések már alig tehetők fel a médiában, vagy ha fel is teszik azokat, a reakció legfeljebb annyi, hogy ugye erre nem vár választ tőlem, úgy a kormányon, párton, frakción belül sem lehet ellenállás. A vezér mára tényleg korlátlan hatalma elfojt minden törekvést, amely nem egyeztethető össze az ő zavaros vízióival.

Nyilván mindenki tudja, hogy az egészségügynek, a közoktatásnak nincs semmi keresnivalója egy belügyminisztériumi tárcánál. Tudja mindenki, a miniszter mire alkalmas és mire nem. A legszebb az egészben, hogy ezt ő maga is pontosan tudja. Nem is tesz többet, nem is tesz mást, csupán azt, amire képes. Fegyelmez, büntet, ha kell, s egy általa megálmodott rendet igyekszik átverni mindenütt, a hol szelídebb, hol határozottabb ellenálláson. Alig képzelhető el, hogy Pintér Sándor egykor az első sorokban pogózott az LGT koncerteken, s a bandával együtt fújta, hogy az én igazam nem biztos, hogy neked nagyon jó, vagy minden ember más, de éppen ez a jó, vagy ami nekem kéne, azt te nem tűröd. Ha mégis fejből tolta ezeket a szövegeket, hát, úgy attól tartok, nem értett belőlük semmit. S nem érti ezeket ma sem.

Orbánt és Pintért egy dolog köti össze. Az tudniillik, hogy számukra csak egyetlen igazság létezik. Mindkettőnek a sajátja. Utóbbinak most éppen az, hogy a bűnözők mellett mostantól a tanárokat is jól meg kell figyelni. Ó, igen, persze jogszerűen, a munka törvénykönyvében, és az új, a köznevelésben foglalkoztatottak jogállásáról szóló leendő törvényben rögzítetteknek megfelelően. Mert a pedagógusok működésének összhangban kell lennie „az általános etikai normákkal”. Hogy melyek ezek, arról persze nem esik szó. De isten óvjon bennünket s a gyermekeinket a hazai politikai elit által általánosnak vélt etikai normáktól. Pontosan látjuk, hogy működnek ezek a normák.

Ó, igen, biztos, ami biztos, azért rögzítsük, hogy a tanárok magánélete persze sérthetetlen. Nyugtassuk meg őket, a hatalom tartózkodni fog attól, hogy a magánélettel összefüggő adatokat is kinyerjen az általa jóhiszeműen, az oktatás színvonalának növelése érdekében biztosított számítástechnikai eszközök segítségével. Csak röhögni tudok azon, milyen gyermekded csínytevés volt ennek fényében annak idején a Watergate-botrány. Hiába, fejlődünk, na. Kár is lenne tagadni. Magyarország előre megy.

Képek forrása: darabanth.com / nepszava.hu / justisec.hu