Egyszerűen nincs olyan nap, amikor ne váltanának ki ingerültséget bennem a magyar bel- és külpolitikával összefüggő események.

A Fidesz kommunikációja végképp elveszíteni látszik minden kapcsolatot azzal a külvilággal, amely a NER belvilágán túl létezik. Mintha végképp letettek volna arról, hogy szavaik bármilyen formában vonatkozásban álljanak a valósággal, vagy kicsit patetikusabban szólva az igazsággal. És nem az a legfájóbb, hogy ezt tiszta szívvel élvezik, hanem az, hogy mind a mai napig százezrek, ha nem milliók vannak ebben az országban, akiket ez a legkevésbé sem zavar.

Nem az olyan evidens blődségekre gondolok, mint hogy 2030-ra Magyarország Európa öt legjobb országa közé fog tartozni. Akadnak persze, akik az EU jelenleg második legszegényebb országában még ezt el is elhiszik. Fel nem foghatom, hogy működik ennek a lélektana. Orbán felböfög egy jó savasat, közben lesnek rá, mint valami orákulumra, s már futótűzként terjedni is kezd a legfrissebb lázálma. Ráadásul ezt a prófétai jelleget képesek kiterjeszteni az egész holdudvarra. Mintha a Karmelitában afféle varázstanoda működne, persze kizárólag aranyvérű növendékkel.

Emlékeznek még, mivel nyugtatták a tanárokat? Nyugi, május körül megjön a lé az Unióból, s akkor majd visszamenőleg fizetünk. Közben mindvégig a magyar munkavállalók legalább fele számára elképzelhetetlen nagyságú bérekről szóltak a hírek. Eljátszották, mintha az eu-s költségvetésnek bármi köze volna a jogos bérkövetelésekhez. Valószínűleg kizárólag azért, hogy elhitessék, nem ők bénáznak, hanem ellenzéki politikusok gördítenek akadályt a béremelés elé Strasbourgban és Brüsszelben. Most úgy tűnik, legkorábban szeptemberben érkezhetnek meg a Magyarországnak jogosan járó, ám eddig a vállalásaink késlekedése miatt visszatartott pénzek. Óriási baj ez is, s egy cseppet sem megnyugtató, hogy egyszer talán tényleg hozzáférünk a forrásokhoz. Messze nem mindegy persze, hogy ez mikor következik be. Cirka 8.400 + 2.200 milliárd forintról van szó. Bagatell. Úgy gondolom, minden perc késlekedés csak növeli a lemaradásunkat, de úgy tűnik, ezt sokan másképp látják.

Aztán ott van az Oroszországhoz fűződő viszonyunk az orosz-ukrán háború kapcsán. Már bocsánat, de nagyon durva lenne, ha egyszerűen seggnyalásnak neveznénk? Megéri emiatt mindenkivel összeveszni a szövetségeseink közül? Megéri közutálat tárgyává tenni emiatt Magyarországot? Megéri, hogy közben továbbra is mi vehessük a legmagasabb áron az orosz földgázt? Az uniós átlagár az általunk fizetettnek mindössze a 70 %-a. Megéri úgy is, annak ellenére is, hogy ott vagyunk az oroszok által összeállított listán, amely a velük szemben barátságtalan országokat sorolja fel? Vegyem ezt a tényt én is olyan lazán, mint Szijjártó, aki azt nyilatkozta: „Ami a barátságtalan országok listáját illeti, ez sem új”. Hát köszönöm. Akar a fene átkerülni a barátságos országok listájára, de legalább az uniós államokat ne vadítsuk el magunktól.

Ami azonban végképp betette nálam a kaput, az Orbán mai megnyilvánulása a Kossuthon. Nagyjából beismeri, hogy a szent tehénként kezelt árstop igazából zavarokat okoz az ellátásban. Ez az én olvasatomban annyit tesz, hogy a gázárral együtt ezt is elb*sztuk gyerekek, de nyugi, Nagy Márton miniszter már dolgozik rajta. Aztán jön a nagy durranás. Az Unió második legszegényebb országának miniszterelnöke közli, ha Európa tovább gyengül, akkor „megkérdőjeleződik az EU értelme”. És rögvest százezrek vésik és szopják be ezt a mondatot is. Elképzelem, ahogy egy árnyék suhan át a vezér ragyogó homlokán. Hiszen a nemzeti oligarcháim és a NER kivételével ebben a 27 országban engem már nem vesz komolyan senki. S abban a pillanatban nekifog az unió-szkeptikusok hazai táborának kiépítéséhez. Ha benn nem lehetek nagy, hát megpróbálom kívül.

Nagyjából eddig és ne tovább! Nálam hosszú mérlegelés végére tett pontot ez a megszólalás. Úgy döntöttem, a közeli jövőben csatlakozom én is a kivándorló magyarokhoz, s megpróbálok 2.200 km-rel távolabb, ám az EU-n belül boldogulni és felépíteni magamnak egy új egzisztenciát. Egy olyan országban, ahol a személyes erőfeszítéseim eredményt hozhatnak. Ahol nem bélyegzik meg a másságukat vállaló barátaimat. Ahol nem bizottságok és tanácsok segítik a művészet fejlődését, hanem a szabad gondolkodás. Ahol nem kényszerítenek rá egységes értékrendet a közoktatásra. Ahol tiszteletben tartják a tudomány autonómiáját. Ahol a bírói testületek függetlenek. Ahol kevésbé agresszív a korrupció. Ahol, ha megkérdezik honnan jöttem, nem pironkodva kell bevallanom.Teljesen elszakadni soha nem tudnék Magyarországtól, mert minden más országnál jobban szeretem.

Az egyik felem így is itt marad. Ám annak, hogy a másik felem a nyár közepétől messze földön próbál szerencsét – had’ tegyem egyértelművé – kizárólag az Orbán-rezsim áldatlan tevékenysége az oka. Erre az átmeneti 3-6 hónapra BloggerBob elhallgat. Fáj, hogy 47 évesen hátat kell fordítanom a hazámnak. Úgy érzem azonban, ha a szülőföldemtől távolabbra kerülök is, magamhoz, meglehet, jóval közelebb. Új élményekre, impulzusokra, feltöltődésre van szükségem. Se a magyarságom, se a politikai értékrendem, se az elveim nem fogom feladni. Köszönet az olvasóimnak ez eddigi bíztatásért, jó szavakért, bátorításért, s azoknak is, akik tisztességes érvekkel szálltak velem szembe. A nyárutón, vagy kora ősszel jelentkezem újra, hogy együtt követhessük a 2024 tavaszára való készülődést, új reményekkel a szívünkben.

Képek forrása: 24.hu - Marjai János / index.hu - Koncz Zsuzsa /