Esküszöm, néha már magamat hibáztatom. Miért van az, hogy elnézem, engedem, hagyom, tudomásul veszem.

Felháborodom rajta, mégsem teszek semmit. Na jó, most éppen írom ezt a blogot. Ez is valami. Legalább kiengedem kicsit a gőzt. Aki meg olvassa, az láthatja bennem újra a fizetett Soros-bérencet, aki nemtelen támadást intéz napról napra, blogbejegyzésről blogbejegyzésre az imádott kormány és feje ellen. Azok meg, akik igazat adnak néhány észrevételemnek, legalább nem otthon, egyedül, hanem velem, velünk együtt folytathatja a zsörtölődést mind amiatt, ami a szemünket csípi.

Tudom, még nem mondtam ki, hogy mi a csudáról beszélek. Csak hát igyekszem kiegyensúlyozott és indulatmentes maradni. Viszont ismerem már annyira magam, hogy tudom, abban a pillanatban, amikor leírom mindazt, amit persze mindjárt megteszek, olyan bosszús leszek, hogy az bizony a tárgyilagosság rovására mehet. Eddig tehát szándékosan tartottam vissza. Most azonban már nincs mit tenni, elő kell állni vele, vagy hagyni a fenébe ezt a posztot is, ahogy azokat is hagytam, amelyeket eddig nem osztottam meg ezen a felületen. Jónéhány van ilyen.

Engem iszonyatosan idegesít, hogy a politikusaink pofátlanul és többnyire következmények nélkül hazudoznak. Tessék, ennyi. Megtettem, s már dühöngök is magamban. Egyszerűen képtelen vagyok felfogni, ezt hogy engedhetik meg maguknak? Hát nem arra esküdtek fel, hogy egy közösséget szolgálnak. Milyen nevelést kaptak?Senki nem olvasta fel nekik Pinokkió történetét? Ha otthon nem is tartozott a kiemelt erények közé az igazmondás, az óvodában, az iskolában csak akadt egy jobb érzésű óvó, vagy tanító néni, aki felhívta a figyelmüket arra, hogy „hazudni, csalni csúnya dolog”. Vagy hát a munkahelyükön, ha volt nekik a Parlamenten kívül, nem figyelmeztette őket senki, hogy ez nem pálya? Én ezt tényleg nem értem.

Mintha elvárás volna, hogy megállás nélkül hazudjanak. Persze, én is olvastam Platónt, hogy az ideális államban a közösség érdekében az államférfi időnként élhet a megtévesztés eszközével. Ám a mi illiberális demokráciánk, vagy mink, messze nem ideális állam, ők pedig közel sem a közösség érdekében hazudoznak, s valószínű, hogy Platón sem éppen ilyen jellegű elferdítésekre gondolt. Márpedig özönlenek ránk a hazugságok!

Az én fogalmaim szerint hazugság az is, ha valaki nem válaszol a neki feltett kérdésekre. Szinte az agyamba égett, amilyen otromba cinizmussal kerülte meg Orbán a repülőútjait firtató kérdést. Rohadtul nem kérdezte tőle senki, hogy eddig utazott-e meccsekre, s eztán utazik-e továbbra is. Egyetlen szót nem ejtett arról, hogy kinek a gépével repdes, s hogy helyénvalónak tartja-e az efféle ajándékok elfogadását.

Vagy itt van a Gruevszki üggyel kapcsolatos kormányzati kommunikáció. Szóvivőtől Szijjártóig mindenki csak ködösített. Fel nem foghatom, hogy képes egy kormány akkora ostobaságot elkövetni – ráadásul egy ilyen érzékeny térségben –, hogy közreműködik egy elítélt kimenekítésében? És akkor tolják a képünkbe, hogy minden törvényesen történt, mintha ez volna a valós kérdés ebben az ügyben. Hát hol szolgál bármilyen magyar érdeket, hol szolgálja az én érdekeimet, vagy e poszt olvasóiét Gruevszki befogadása?

Németh Szilárd úgy tűnik, kizárólag a pénz nyelvét beszéli. A sajtóhírek szerint a füle botját nem mozdította mindaddig, amíg csupán egy jogerős ítélet kötelezte arra, hogy kérjen bocsánatot, s fizessen sérelmi díjat az Eötvös Károly Közpolitikai Intézetnek, amiért azt állította, hogy az intézet a közhasznúsági jelentésében közöltnél jóval több pénzt kapott Sorostól. Ez az állítás a bíróság előtt nem bizonyult igaznak. Ő azonban az áprilisi jogerős ítélet óta nem tett semmit, így a Fővárosi Törvényszék kénytelen volt végrehajtást elrendelni ellene. Hol élünk? Ha a politikus – túl azon, hogy valótlanságokat beszél – semmibe vesz egy jogerős ítéletet, ha nem fizet, ha végrehajtást kell elrendelni ellene, akkor mit várhatunk el az egyszerű állampolgároktól?

Számtalan ilyen ügy akad. Nem tudom, talán még mindig nem emeltek vádat a szombathelyi Czeglédy Csaba ellen. Nagyon kíváncsi vagyok, milyen vádiratot sikerül összetákolni, s hogy megáll-e a bíróság előtt a bűnszervezetben való jogsértés elkövetésének a vádja, s ha igen, az tanúvallomásokon kívül tényekkel is alátámasztható lesz-e? Az már most látszik, hogy keményen kell dolgozni az ügyön. Emlékszünk még az elszámoltatási biztos Budai Gyulára. 22 hónap alatt 1442 esetet vizsgált meg. Nem rossz teljesítmény. Jogsértést kiáltani, majd vizsgálódni ennyi esetben, az már igen. Végül 7 ügyben lett az 1442 vádaskodásból valódi vádemelés. Tényleg érthetetlen, ami itt folyik.

S ha most valaki azt kérdezné tőlem, hogy miért nem teszek említést a másik politikai oldalon történt esetekről, annak a következőt tudom mondani. Ahogy a művészet mindig az aktuális valóság elé kénytelen tükröt tartani, méghozzá kritikai szemléletmódot érvényesítve, úgy én e blogon belül ugyanehhez tartom magam. Szóval, majd ha a másik oldal lesz hatalmon – félek, egy darabig aligha kell ettől tartani –, akkor majd az ő ténykedésüket figyelem ugyanilyen ingerülten, indulatosan, s akkor majd, ha lesz még, róluk fognak szólni ezek a bejegyzések. Mert a hazugság, függetlenül attól, hogy ki mondja, hazugság marad.

Képek forrása: portfolio.hu / kapcsolat.hu