Azon tűnődöm, milyen lehet Budai Gyulának lenni. A munka, az munka. Eddig rendben van.
Dolgozz bárhol, ha a góré kiad egy feladatot, azt meg kell csinálni. Mégis, azért az nagyon nem mindegy, mi az a feladat. Mondjuk áss ki egy árkot. Lehet morgolódni, mert kemény a talaj, mert kiásathatná valaki mással is, mert esik az eső, mert fáj a derék, akármi. De lehet fütyülve is, mert süt a nap, szerelmes vagy, belengettek egy kis béremelést. Szóval ásni éppenséggel lehet jókedvűen is. Tanítsd meg ma a hármas szorzótáblát. Moroghatsz emiatt is, hisz te a négyes szorzótáblát jobban szereted tanítani, mint a hármast. Lehetsz másnapos. Veszekedhettetek az este a pároddal. Akármi. S persze lehet derűsen is a szorzótáblát tanítani, mert tényleg szereted a gyerekeket, különösképp ezt az osztályt, holnap kitör a tavaszi szünet, magyarul vidám vagy.
De lehet-e jó szívvel azt a munkát csinálni, amelyet Budai Gyulával végeztetnek el? Különösebben nem kellene megerőltetnem magam ahhoz, hogy belássam, a törvénytelenségek feltárása össznemzeti érdek. Így aztán számomra is lehet fontos az, hogy a disznóságok lelepleződjenek. Ne jussanak hozzá fillérekért állami tulajdonban lévő ingatlanokhoz a csókosok. Ne vágjanak zsebre vissza nem térítendő állami támogatásokat az illetékes elvtársakhoz dörgölődzők. Ne működjön zökkenőmentesen az adóelkerülés a rokonok körében. A haver haverjának gyereke ne gyűjthesse a kreditpontokat sikerrel az egyetemen teljesített vizsgák nélkül. Ne lehessen az egy kilométerre jutó átlagár többszöröséért utat építeni. És ne ugyanazok vigyék el az összes komolyabb közbeszerzést.
Budaira azonban nem azt a szerepet osztották, hogy az ilyen és ehhez hasonló visszásságokat leplezze le. Hogy s hogysem, az ő látóterébe, amennyire én tudom – mondjuk így –, kizárólag nem-kormányközeli, nem-fideszes, nem-kereszténydemokrata személyek kerültek. Mennyit lendítene a megítélésén, ha teszem azt a Völner-ügyet ő hozza elő. Vagy ha mondjuk kiderülne, hogy ő az ördög ügyvédje, s ő hozta nyilvánosságra a magyar költészet akusztikai gyöngyszemét, a csikó lát / csík Colát szívet melengető rímpárt. Ebben az esetben akár organikus folytatásként értékelhetnénk a nem sárga / nem hátra összecsengést, s az orbáni rigmus egycsapásra sajátos értelmet nyerne egy intertextuális kapcsolati háló részeként. De legnagyobb sajnálatunkra ez az összefüggés nem áll fenn.
Budai dolgában ehhez hasonló, pozitív elemeket sehogy sem találhatunk. Épp ellenkezőleg. Az egykori elszámoltatási kormánybiztos láthatóan úgy retteg a tárgyilagosságtól, akár a patás ördögtől. Az általa vizsgált ügyeket egészen bizarr premisszák felől közelíti meg. Ilyen például az, hogy elszámoltatni valóra kizárólag a politika folyójának túlsó partján lelhetünk. Milyen érzés lehet Budai Gyulának lenni? Hinni abban, hogy egy ilyen állítás – minden elemi tapasztalatunk ellenére – lehet igaz. Milyen érzés lehet Budai Gyulának lenni, amikor egy-egy őszinte pillanatában rájön, hogy az ő dolga nem a törvénytelenségek leleplezése, hanem kizárólag a politikai ellenfelek besározása? Félek, az ő munkáját csak úgy lehet napról-napra végezni, ha soha nincsenek őszinte pillanatai. Ha soha nem néz tükörbe.
És milyen érzés lehet cipelni magával azt a kudarc-halmot, ami az eddigi tevékenysége során keletkezett? A 2012 júliusi felmentését megelőző közel két évben a wikipedia tanúsága szerint irányítása mellett 1442 esetet vizsgáltak meg, 110 nyilvános jelentés készült, 61 esetben tettek büntetőfeljelentést, 7 ügyben történt vádemelés. Csoda, hogy ilyen hatékonyság mellett az Unió legkorruptabb országai közé tartozunk? Milyen érzés lehet Budai Gyulának lenni tudva, hogy ehhez az ő bénázására is szükség volt? Ha tényleg a korrupciót üldözte volna, s nem csupán Orbán elvárásainak akar megfelelni, most egészen bizonyosan nem itt tartanánk. Ám a kudarcok ellenére sem képes sehogy leállni. Máig keresi a konfrontációt, a vesztes ügyeket. Holott mára megtanulhatta volna, a rezsim, amely felemelte, nemhogy senkit, de még a sajátjait is otthagyja az útszélén, ha az érdekei azt kívánják.
A legújabb pofára esését Czeglédy Csabával szemben sikerült összehoznia. Nem először. Nem állított sokat, csak azt, hogy pénzt adott Kunhalmi Ágnesnek a budapesti kampány finanszírozására. Meg azt, hogy – a körzetében méltán rendkívül népszerű politikus – eltüntetett 300 milliót, amit az Altustól kapott kölcsön. No meg azt is, hogy a politikus hátráltatni igyekezett az ellene folyó eljárást, ezért betegségre hivatkozva nem jelent meg egy bírósági tárgyaláson. Nos, a Fővárosi Ítélőtábla – immár jogerősen – megállapította, hogy mindezzel Budai megsértette Czeglédy jóhírnévhez való személyiségi jogát. Ellenzéki oldalon már poénra sincs szükség ahhoz, hogy Budain röhögjenek. Elég a nevét kimondani. Az talán fáj, bár nyilván nem nagyon, hogy össze kell dobni hatszázezret, s befizetni a besározni ismételten eredménytelenül megkísérelt politikus kasszájába. Nagyobb zűr, hogy egy ilyen újabb bénázás miatt a tavaszi országgyűlési választások okán igazából Czeglédy ellenfelének, Hende Csabának fájhat leginkább a feje. A jogerős táblabírósági döntés bizonytalan választók sokaságát állíthatja Czeglédy oldalára. Tudják mit? Tekintettel a körülményekre, inkább nem is akarom tudni, milyen lehet Budai Gyulának lenni.
Képek forrása: locitrom.hu / hirtv.hu / 1.blog.hu
