Azt már tudjuk, mit jelent a puritanizmus, ha a miniszterelnök költözik a várba.
Azt már tudjuk, mit jelent a puritanizmus, ha a miniszterelnök költözik a várba.
Bármennyire igyekeztem, sehogy nem sikerült hazaérnem, s kijutnom a tegnap délutáni tüntetésre. Pedig borzasztóan szerettem volna ott lenni, mert sokat vártam ettől a rendezvénytől.
Sokan gondolják úgy, hogy a nagy országokkal nem árt jó kapcsolatot ápolni. Biztosan van ebben valami.
Nagy Imre unokája nem talál szavakat. Én is alig.
Ízléstelennek tartottam volna, hogy Karácsony két napján álljak elő e blogban az ingerültségemmel, amelyre több történés is okot adott.
Olvasom az Origón, hogy két állatorvos panaszt emelt Hadházy Ákos ellen.
Útban hazafelé, egyre inkább összeszorul a gyomrom. Természetesen minden egyes pillanatban, ahol van elérhető internet, a budapesti eseményeket követem.
Budapesten tegnap este megint tüntettek. Számomra két dolog tűnik meglehetősen erős tapasztalatnak.
A tegnapi történések fényében azt a vitát, hogy a házelnök faszt, fazont, vagy tagot mondott, attól tartok, nyugodtan elengedhetjük.
A tegnap délután parlamentáris demokráciánk legsötétebb napjai közé tartozott.