Ízléstelennek tartottam volna, hogy Karácsony két napján álljak elő e blogban az ingerültségemmel, amelyre több történés is okot adott.

Úgy tűnik, nem elég, hogy lopnak, csalnak, hazudnak, de még az is örömet szerez nekik, ha kérkedhetnek vele.

Azt eddig is tudtuk, hogy minden sikeres férfi mögött áll egy nő. Az, hogy Mészáros Lőrinc sikeres férfi, aligha vitatható. Kérdés persze, hogyan definiálható a siker fogalma. A karácsonyi töltött káposzta és bejgli, valamint a szilveszteri virsli hegyek és ócska pezsgők között azonban egy ilyen, minden igényt kielégítő meghatározás megalkotására nem vállalkozom.

Maradjunk annyiban, hogy az Facebook alapítójának gyarapodását meghaladó intenzitású pénzügyi izmosodásához valószínűleg kevés, ha az ember egyszerűen okosabb Mark Zuckerbergnél. Különösen igaz ez akkor, ha az érintett – lemondva egy pillanatra a háttérben meghúzódó irgalmatlan tőkekoncentrációból adódó, tényekkel alátámasztható érvek arzenáljáról –, megmagyarázhatatlan szerénységről tanúbizonyságot téve mondandójába beépíti azt az egyszerű szót, hogy „lehet”. Nem kijelenti, nem kinyilatkoztatja, nem közli tényként, csupán megpendíti a lehetőségét annak, hogy ő talán még Zuckerbergnél is okosabb. Miért is ne? Ilyen szerénységre azonban kizárólag a legnagyobbak képesek.

Mégis, könnyen belátható, hogy ez nem elég. Nem elég mérhetetlenül okosnak lenni ahhoz, hogy valaki az eredeti tőkefelhalmozás útjára lépve egyszerű gázszerelőből in concreto és szimbolikus értelemben is a nemzet gázszerelőjévé váljon. Ehhez jóval többre van szükség. Erre a többletre adott kézenfekvő magyarázatot a nyilvánosság elől viszonylag visszavonultan élő Beatrix asszony. A nemzet gázszerelőnéjével advent utolsó vasárnapját megelőző szombaton jelent meg interjú a Magyar Időkben.

Megértem, hogy nem lehet egyszerű Mészárosnénak lenni. Nagy formátumú férfiak mellett mindig is nehéz. Ő azonban tökéletesen tisztában van a helyzetével. Ahogy az interjúban ki is mondja, igyekszik „nagyon óvatosan fogalmazni, meggondolni minden egyes szót, mert tisztában van vele, hogy egyes sajtótermékek belekötnek majd és kiforgatják a szavait, bármit is mond.”

Értek én a szóból. Igyekszem tehát magam is elkerülni minden elfogultságot. Ugyanúgy, ahogy – már csak a tulajdonosi szerkezetből adódóan is – a Magyar Idők újságírója is teszi.

Nem ismerem se a Mészáros Alapítvány, se a Vál-völgyi Fiatalokért Alapítvány működését. A támogatások odaítélésének mechanizmusával sem vagyok tisztában. Ugyanakkor a Beatrix asszony által az interjúban felsorolt célok mindegyikét fontosnak és pozitívnak gondolom. Arra sincs okom, hogy szavainak őszinteségét és valóságtartalmát kétségbe vonjam. Még azt is elhiszem, amit szintén az interjúban olvashatunk: teljesen természetes volt a számukra, hogy visszaadjanak „valamit mindabból, amit a Jóisten segítségével” kaptak. A Jóisten segítségével.

Az Úrral való kapcsolat mindenkinek a legbensőbb ügye. Nem tartozik senkire. Nem firtatjuk mi se, főleg e viszonyrendszer összetett volta okán. Csak annyit jegyzünk meg halkan, hogy nyilván szereti őket az Úr.

Kicsinyes dolog volna az is, ha az alapítványi támogatások és az adózás összefüggéseit vizsgálnánk nagyítón keresztül. Ezek a szabályok mindenkire egyaránt vonatkoznak. Már persze azokra, akiknek van módjuk alapítványokat támogatni.

A bökkenő valahol itt van. Tóbiás, a tejesember, meg Tiborc jutnak az eszembe. Utóbbi is csak így, c-vel, nem cz-vel. Vajon hányan fohászkodtak a napokban Tóbiásként hiába, hogy „Egyezzünk meg, Istenem, Uram, / Osztozzunk meg azon, ami van.” Vagy hányaknak jutott eszébe a karácsonyfa tövében, szerettei körében Tiborccal, hogy „de adhatsz-é hát mindenik szűkölködőnek”.

Alapvetően van baj ezzel az osztozkodással. Gates-et, Zuckerberget, Sorost és másokat legalább nemigen halljuk az Úrra hivatkozni. Így aztán fel sem merül velük kapcsolatban, hogy kinek a segítségével, honnan kapták azt, amijük van. Különben is, Isten útjai kifürkészhetetlenek.

Képek forrása: 24.hu / magyaridok.hu / alfahir.hu / szeged.hu / euronews