Egyszerre szánalmas és röhejes, amit a kormány Soros-ügyben művel. Kiigazodni szinte lehetetlen a bakugrásain.
Egyszerre szánalmas és röhejes, amit a kormány Soros-ügyben művel. Kiigazodni szinte lehetetlen a bakugrásain.
Egészen jól elvagyunk március óta ezzel a felfüggesztéssel. A politikai racionalitás brutalitása hónapok óta abszolút működni látszik.
A végén mindig az alapkérdéseknél kötünk ki. Nézem a parlamenti közvetítést.
Vannak, akik sehogy, sokan kifejezetten rosszul, s persze rengetegen vannak olyanok is, akik remekül képesek érvényesíteni az információáramlás 21. századi eszközrendszerét.
Miért is nem csodálkozom azon, ami ezúttal a Nemzeti Adó- és Vámhivatalon belüli viszonyokról szivárgott ki?
Még mindig nem hagy nyugodni Kövér visszatérő arroganciája.
Már megint jönnek ezzel a „mi, magyarokkal”. Vagyis azzal, hogy kizárólag ők a magyarok.
Úgy vagyok Polt Péterrel, mint a Lehel Csarnokkal. Utóbbi mellett munkába menet és munkából jövet évek óta naponta többször is elhajtok.
A HVG ma közzétett egy januári levélrészletet. Nem tudom, hogy került a birtokába. Azt sem tudom, helyes-e, vagy sem, hogy – ha már a birtokába került – közzétette.
Tiltakozás helyett hallgatni gyávaság ( Ella Wheeler Wilcox )