A végén mindig az alapkérdéseknél kötünk ki. Nézem a parlamenti közvetítést.

A Jobbik aktuális megmondóembere, Jakab Péter hőzöng az ülésteremben. Nehéz más kifejezést találni arra, ahogy a miniszterelnököt kérdezi. Attól, hogy a politikai racionalizmus egy szekértáborba kényszerített boldog boldogtalant, még nem változtak meg alapvetően a dolgok. A Jobbik, minden megújulási kísérlete ellenére, amellyel folyamatosan igyekszik szalonképessé tenni magát, s amelynek következtében egyszersmind el is veszítette támogatóinak egy jelentős részét, épp annyira populista párt, mint amilyen korábban volt.

Ahogy a miskolci képviselő fogalmaz, „a nép hangját” hozta el a parlamentbe. Nem mintha a Fidesztől az MSZP-ig akadna egyetlen párt is, amely ne azt feltételezné magáról, hogy „a nép hangját” képviseli. A baj csak az, hogy a népnek nincsen hangja. Néha az az érzésem, hogy a népet, jelentsen ez a szó bármit is, Magyarországon jelenleg nem képviseli senki. Ha pedig mégis van hangja, azt legfeljebb saját maga, s többnyire forradalmak idején hallatja. Attól meg ugye, berzenkedik a demokratikus politikai prüdéria, az ég óvjon meg bennünket. Így aztán „a nép hangjára” hivatkozva, bármilyen marhasággal elő lehet állni. A nép aligha fog tiltakozni ellene.

A nép nevében lehet szónokolni, hogy Magyarország jobban teljesít. Be lehet lengetni hatalmas GDP-növekedést. A nép nevében számon lehet kérni a miniszterelnökön, hogy mennyi az övé a nemzet gázszerelőjének vagyonából. A nép nevében és a néppel együtt lehet rettegni a bevándorlóktól. Ahogy fel lehet emelni a szót a diktátorokkal való parolázás ellen is. Meg lehet kérdezni, hogy megtudna-e élni Orbán havi 56 ezer forintból. A nép – úgy tűnik – bármit elvisel. Tűri, hogy a nevében mondjanak és megtegyenek bármit. A nép tudomásul vette, hogy populisták csinálnak hülyét belőle. Ki tudja, közben pedig talán igényli is ezt a populizmust. Kereslet és kínálat van itt is. A demokrácia lényegét még mindig alig értjük. Így aztán beérjük a hazai politikai elit meglehetősen szánalmas és silány kínálatával.

Nézem, ahogy Jakab halált megvető bátorsággal, a nép afféle élő lelkiismereteként ostorozza kérdéseivel a miniszterelnököt. Próbálom kitalálni, mit remél ettől a szerepléstől. Nyilván tele lesz vele a sajtó. Marketing húzásnak tehát akár még jól is jöhet. A kérdései azonban kivétel nélkül költőiek. Pontosan tudja, hogy egyikre sem kap választ. De még ha kiesne is Orbán a szerepéből, s hajlandó lenne érdemi feleletre, mire mennénk vele? Számít valamit, hogy Mészáros vagyonának 10, 50, vagy 80 %-a az övé? Vagy semennyi? Vagy az összes? Mi változna ettől? Semmi.

A legelkeserítőbb ebben az egész színjátékban az, hogy mindenki tudja, ez az egész tényleg nem több puszta teatralitásnál. Ahogy Jakab kérdez, s ahogy Orbán nagy rutinnal elkerüli a válaszokat, nem jó semmire. Egy-két képviselő jól szórakozik a háttérben, de ennél több haszna nincs a dolognak. Ettől még a közbeszerzéseket továbbra is ugyanazok nyerik, Orbán vazallusai a törvényeket ugyanúgy a saját érdekeiknek megfelelően alakítják, az istenadta nép pedig ugyanúgy nem élvez semmit az egészből, legfeljebb tátott szájjal lesi a vezér legújabb szentélyét. Ha pedig ma este valami isteni csoda folytán sikerülne idegenben nyernünk Wales ellen, akkor az megint csak azt bizonyítaná, hogy az ellenzék impotens, a népvezér pedig mindenben megfelel a tömegek vágyainak.

Kezd múlni az önkormányzati választások után érzett eufória. A Fideszt ugyan érzékelhetően váratlanul érték a nagyobb településeken bekapott pofonok, ám tökéletesen tisztában van azzal, hogy csúcsragadozóként elég kellő türelemmel kivárnia. A préda előbb, vagy utóbb hibázni fog, s ráér akkor lecsapni rá. Az ellenzéki összebútorozáson már most mutatkoznak a repedések. Borítékolható, hogy 2022-ig szinte lehetetlen egyben tartani. Az sem biztos persze, hogy több előny származik egy ilyen kényszerházasságból, mint amennyi kárt okoz.

Az azonban bizonyos, hogy populizmus terén az ellenzéknek kapaszkodnia kell. Azt ugyanis kevesen csinálják jobban, mint a Fidesz. Orbánék már régen megtanulták, hogyan lehet az üres beszédet sebészi pontossággal konkrét személyes, vagy politikai érdekeik szolgálatába állítani. A Jakab féle hőbörgés legfeljebb az érzelmeket képes néhány percre felkorbácsolni. A hatalom birtokosai verhetik a mellüket, lám, Magyarországon demokrácia és szólásszabadság van. Hogy ez mit jelent, s a működésünk tényleg megfelel-e ezeknek az alapvető értékeknek, az senkit nem érdekel komolyan.

Jakab egyik, Orbánhoz intézett kérdése mégis fején találta a szöget. „Mikor érezte először azt, hogy azzá a szörnyeteggé vált, ami ellen egykor küzdött?” Tudjuk, hogy választ erre sem kapunk majd soha. Pedig szívesen meghallgattam volna.

Képek forrása: 24.hu / media20.hu / policysolutions.hu